Barni híradó

Nos az történt, hogy a felszívódó varratok még sem estek ki maguktól, így kedden vissza kellett mennünk a kórházba. Persze épp kedden kellett volna mennünk védőoltásra is, így azt gyorsan lemondtam. Azt hiszem Tökinek egy nap egy tortúra bőven elég volt, és bevallom nekem is. 

Barni ugyanis fehér köpeny fóbiában szenved, ezt most már határozottan állíthatom. A váróban most sem volt vele semmi gond, mindent megnézett, megmutogatott - persze egy játékautóval a kezében, ami most már elmaradhatatlan kellék - és futkosott, mint egy kis csikó. Aztán amikor nyílt az ajtó és meglátta a fehérbe öltözött doktort és nővért azonnal üvölteni kezdett hatalmas könnyekkel. 

Ezek után őszintén örülök annak, hogy mára már pl a közértekben mindenféle színes egyenruhába öltöznek az eladók, mert ha még az a világ lenne, mint a 'Nők a pult mögött' klasszikus csehszlovák korában nagy bajban lennék a bevásárlással is.

Egyébként maga varratszedés művelete nem tartott egy percig sem. Barni szája nagyon szépen gyógyult a doki szerint, sőt jobb lett, mint ahogyan ő azt várta. Azért persze látszik az ajkán a forradás, igaz elég halványan, és az ajka alatt is van egy piros folt, ahol a cérna kiállt. Gondolom az még majd gyógyul és ezzel együtt halványodik is, csakúgy mint a heg.

Ami jobban aggaszt, hogy bár a doki szerint a foga és az ínye nem sérült a felső jobb kettese körül még mindig elég piros az ínye. Arra jutottam várok még egy-két hetet, aztán megmutatom egy fogorvosnak is, biztos, ami sicher alapon. 

Egyelőre ilyen a kis sebhelyesem:

Ma van húsvét hétfő este és nagyszerű napunk volt! Nem is gondoltam volna tavaly húsvétkor, mikor épp csak a mozgásfejlődés indult be, hogy az idén már a kertben keressük mit is tojt a nyuszi.

Apropó húsvéti ajándékok. Azt már régen elhatároztam, hogy nem lesz ajándéközön a gyereknek húsvétkor. Inkább apróságok, csokitojás, csokinyúl (amit szinte úgyis mi eszünk meg Bocival, vagy belekerül egy csokis sütibe), és magunk készítette apróságok. Erre kértem a családot is. Persze anyukám nem tudta megállni, hogy húsvéti itt tartózkodása alatt ne vegyen Barninak egy autót, de végül is 1000 forintos tétel még belefér.

Mindig is azt terveztem, hogy húsvét hétfőn a kertben keressük a tojásokat, nyuszikat és mindenféle csokifigurát. Ha akar, majd locsolkodhat is, ha nagyobb lesz - engem remélem meglocsol majd. És lesz nálunk is sonka, kalács, meg minden jó, ami ilyenkor szokás. Húsvét előtt pedig veszünk barkát, tojásokat aggatunk rá és majd ha nagyobb lesz és érdekli festünk is együtt tojásokat.

Szóval ennek jegyében telt nálunk az ünnep, és bár az idő nem kedvezett túlságosan mi azért nagyon jól éreztük magunkat. Tegnap délutánig anyukám is itt volt velünk - Barni egyébként nagyon örült a nagymamának, még számomra is meglepő módon szeretgette folyton, simizte, puszilgatta! Eddig ilyen kegyben csak engem részesített, azt is ritkán. A fénypont mégis a ma délelőtti 'keresés' volt.

Itt a videó róla:

Kicsit lemaradtam a naplóírással, de nem ilyen apropót akartam az új bejegyzéshez!Kedden Barni ugyanis balesetet szenvedett, mondjuk úgy háztartási balesetet.

Az úgy volt, hogy rohant, mert ő folyton rohan, sosem ér rá! Szóval futott be a teraszról és valamiben megbotlott - máig sem tudom, hogy pontosan miben, de persze a baj után rögtön magamat hibáztattam, hogy nem volt fényesre nyalva a gyerek közlekedési útvonala. Megbotlott, elesett, és teljes erővel belefejelt, vagyis szájalt a dohányzóasztal sarkába. Csattanás, aztán üvöltés, és akkor megláttam a szőnyegen az első vércseppeket, amikor pedig felkaptam, azt hittem elájulok a rémülettől, a gyerek alsó ajka teljesen szétnyílt, gyakorlatilag szétszakadt. 

Csak visítani tudtam én is, de akkor Barni is jobban rákezdett, így megpróbáltam megnyugodni, felkaptam a  táskám, a papucsom és rohantam a szomszédhoz, hogy azonnal vigyen be a kórházba. Közben telefonon riasztottam Bocit. Kb 3 perc alatt autóban voltunk. Nem akartam vezetni, nem azért mert nem tudtam volna, de nem akartam a kezemből kiengedni Barnit. Az én kis HŐSÖM - így csupa nagy betűvel - mire autóba ültünk már épp csak szipogott, és a vérzés is elállt, igaz mindketten úgy néztünk ki, mint akik éppen vérfürdőt vettek.

Én, kedves szomszédunk, Krisztián kérdésre, hogy akkor melyik kórházba is menjünk, azonnal rávágtam a Jánost, de biztos, ami biztos alapon felhívtam a védőnőt - aki maga oktatott ki pár héttel ezelőtt, hogy szinte minden esetben a Jánosba kell menni. Szóval felhívtam a védőnőt, aki azt mondta menjünk be a rendelőbe, mert ott a dokinénink, aki épp csak ránk pillantott és már küldött is a Csobánka téri SZTK sebészetére. Ott pedig kis ecsetelés, és annak pontosítása után, hogy milyen asztal is volt a vétkes - nem értem ez miért volt fontos - továbbküldtek bennünket a Jánosba! Így lett aztán 20 perces kitérőnk, mondhatjuk az én hülyeségem miatt.

Végül a János kórház gyereksebészetén szinte azonnal sorra kerültünk. Egy nagyon kedves, fiatal doktorbácsit fogtunk ki, de Barninak ez nem számított, ahogyan a váróból a rendelőbe léptünk, úgy üvöltött, mint a sakál. A doki gyors vizsgálattal megnyugtatott, hogy varrni kell ugyan, de nagy baj nincs, szerinte a fogai, ínye nem sérül, de biztosat majd műtét után mond. Azonnal intézkedett, hogy készítsenek elő egy műtőt, és már ott is álltunk előtte. Nem altatták, de én nem mehettem be vele! Amikor az ajtóban át kellett adnom egy műtősfiúnak láttam a Manóm szemében a rémületet, két kézzel, két lábbal kapaszkodott utánam. Sosem akarom látni többet ezt a tekintetet!!!

Az egész stoppolás 10 percig tartott, miközben Boci is megérkezett. Amikor visszahozták úgy csimpaszkodott belém, mint egy kis majom, még a lábaival is szorított. Három öltést kapott felszívódó varratokkal, és állítólag elaludt közben - szerintem meg egyszerűen a sokktól elájult. De így legalább a doki alaposan meg tudta nézni. Más nem sérült csak az ajak, ami mivel nagyon vérbő terület gyorsan gyógyul és nagy valószínűséggel hegmentesen. Pépes étrendet írt elő a dokibácsi, gyakori kamillás öblögetést, kötést, és teljes tejmentességet 1 hétig. Csütörtökön kontroll.

A kontrollon minden rendben volt, de 1/kötni nem engedi, 2/ a pépeset nem eszi, 3/ a kamillás öblögetés kész tortúra napi egyszer is, 4/ az esti tej pedig annyira hiányzik, hogy szerdán este még jól meg is gyepált, karmolt, ütött-vágott, mert nem tej volt az üvegben.

Mindezektől eltekintve a baleset napjának délutánján kicsit nyűgös volt, de azóta mintha mi sem történt volna. Jól alszik, eszik, iszik, játszik. És nekem ez elég! Szépen gyógyul, a duzzanat péntekre teljes megszűnt, már be tudta csukni a száját, így nem folyik a nyála, mint egy bulldognak. Mára pedig már a tejmentességet is megbocsátani látszik, semmi sírás nem volt lefekvéskor. Barni tehát egy HŐS!

Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy mikor hazaindultunk a kórházból az autónkkal fennakadtunk egy padkán és elkezdett folyni az olaj! A baj tehát sosem jár együl, olyan mint a csajok, akik minimum párosával mennek WC-re. De ez már egy külön történet.

Gyengébb idegzetűek kíméljenek az alábbi fotók megtekintésétől!

Amióta megjött a jó idő, az egyszerűen szuper idő, csak sóvárogtam, sóvárogtunk Bocival együtt. Nap mint nap láttuk ugyanis, hogy milyen sokan bicikliznek a Duna parton, mi pedig nem tudtunk, mert a kerékpárjaink Kismaroson voltak. Másrészt izgatottak is voltunk, hogy mit szól majd Töki ha beültetjük őt a gyerekülésbe és útra kelünk.

Már nagyon régen kerekeztünk, tavaly egyszer volt rá módunk, akkor is csak kettesben, hiszen Barni csak ősz elejére ült stabilan, azelőtt pedig az első túránk után kiderült Barni a pocakomban van, és biciklizni terhesen nem volt ajánlott.

Szóval tervezgettünk, hogyan is kerülnek haza a bicajok Kismarosról. Elhatároztuk vonattal megyünk értük és hazafelé, ameddig bírjuk szuflával tekerünk, ha kell újra vonatra szállunk. Ez az ötlet szenzációs volt! Mert egyrészt a vonathoz BKV-val mentünk és Barni imádja a buszokat - a közeli busz végállomást naponta megnézzük. Másrészt vonatozni sem vonatozott még soha, bár Napával gyakran járnak vonatlesre a váci pályaudvarra. Barninak mindkettő annyira tetszett, hogy teljes ámulatban, csendben ült Boci vagy az én ölemben. A vonaton már azt is megfigyelte, hogy felszállnak az emberek és leülnek. Így ő is kipróbálta milyen egyedül ülni! Annyira cuki volt!

Kismarosra érve Nagyi jó kis kalóriadús ebéddel várt minket, hogy bírjuk a strapát hazafelé. Barni aludt egyet, majd pedig birtokba vette a kertet, ahol nyáron remélhetőleg majd sok időt fog tölteni. Felavatta a homokozót is. Szerintem minden nagyon tetszett neki, bár kissé bágyadt volt. A sok élménytől, vagy az MMR oltás kezdett akkor már dolgozni benne, nem tudom, de ez mindegy is.

Úgy délután 2 körül elindultunk, Barni Boci mögött ült és a gyerekülés csak itthon került át az én kerékpáromra. Őszintén bevallom ennek így utólag örülök is, mert én leginkább azon izgultam Töki hogy bírja majd az egészet, az eszembe sem jutott, hogy én leszek puding. Boci elég jó tempót diktált, én meg szinte mindig lemaradtam, pedig minden erőmet beleadtam. A szél ugyan elméletileg velünk volt, de ugye az utak kanyarognak, így a nyavalyás néha képes volt szembe is fújni. Mire hazaértünk nem éreztem a lábaimat, mert hát 35 km-t tekertünk. Szerencsére azonban másnap már kutya bajom sem volt és nem lett óriási izomlázam.

Először Vácon álltunk meg a Duna part legnagyobb játszóterén. Töki kicsit hintázott, csúszdázott, kavicsozott. A bukósisak felvétele kicsit macerás volt, de ettől eltekintve szívesen ült újból be az ülésbe. A következő állomás Göd volt, a kerékpár út melletti fogadónál szintén volt egy nagy homokozó, azt pedig ki kellett próbálni! Nem sokáig időztünk, hiszen még haza kellett érnünk. Így Alsó-Gödön vonatra szálltunk immár biciklistől. Na nem utaztunk sokáig, ugyanis azt még indulás előtt kinéztünk, hogy Dunakeszi Alsón kell leszállnunk, onnan gyorsabban itthon tudunk lenni. Dunakeszin egy rövid szakaszon elég forgalmas helyeken is kellett mennünk, ahol sem kerékpárút, sem járda nem volt. Barninak ez is tetszett, hiszen sok-sok autót láthatott. A Megyeri hídra én már alig tudtam feltekerni, és a hídról leérve már csak az éltetett, hogy mindjárt hazaérünk. Amikor pedig elértünk a házunkig, hát továbbtekertünk, ha már úgy is lendületben voltunk elugrottunk még egyet fagyizni a sarokra:o)))

Március 20-án Barni megkapta a rettegett 15 hónapos korban kötelező MMR voltást. (Ez egy kombinált védőoltás kanyaró, mumpsz, és rózsahimlő ellen, és más módon fejti ki hatását, mint az eddigiek, mert azt hiszem élő vírust kapnak a gyerekek - vagy valami ilyesmi.) 

Miért is írom, hogy rettegett? Nos a védőnénink már korábban beharangozta, hogy erről majd külön kell beszélnünk és ahogyan közeledtek a topic-babák a 15 hós korhoz egyre többször volt ez téma köztünk a fórumon is. Én is utánanéztem a neten, és annyi rosszat találtam, hogy végül úgy döntöttem mindent elfejetek, amit olvastam és megvárom a védőnő felvilágosítását. E szerint az oltástól számított 7-10. napon számíthattunk hőemelkedésre, lázra, nyirokcsomó duzzadásra, piros foltokra a testén és nyügire étvágytalansággal.

Most, hogy így túl vagyunk rajta, kijelenthetem Barni nagyon jól viselte az egészet. Volt ugyan hőemelkedése 2 napig - ezért el is mentünk a dokinénihez, hogy erősítse meg ez csak az oltástól van - és a hőemelkedéses napok után voltak nagyon halvány piros pöttyei is, de összességében ennyivel megúsztuk.

Az oltással egy időben mérésre is sor került, Barni 10900 gramm. Érzem is a a karomon a 11 kilót, mikor cipelem a fenekét! Hosszra pedig 80 cm-nek engedte mérni magát, ettől szerintem jóval több, hiszen mindent kinőtt! Kapott még egy oltást, a Prevenar ismétlőt, így mindkét vállába szúrtak. Szörnyű volt, úgy sírt szegénykém... és persze az én is megkönnyeztem. A dokinéni pedig végleg elásta magát előtte, hiába a szép nyaklánc a jövőben, vagy a sztetoszkóp átengedése, a dokinéni nem haver többé! A múltkor csak az utcán futottunk össze vele, és Barni szája azonnal legörbült.

17-én újra megyünk (bárányhimlő elleni oltásra) és én már előre izgulok, mert Töki nem felejt. Gyanítom, ha betesszük a lábunkat  a tanácsadóba eltörik a mécses. 

A kuc-kuc nem más, mint a köhögés, és most már nem a mímelt fajta - mert ugye eddig csak ez volt - hanem amolyan igazi mélyről jövő hurutos ugatás. Igen kérem, Barni sajnos beteg, először hivatalosan is. Azaz a dokinéni is azt mondta, hogy erre azért most figyelni kell, de azért nem kell túlzásba vinni, köptető és ha kell orrszívás. Szerencsére láza nem, csak hőemelkedése volt, azt meg nem kell csillapítani. Nyügi viszont van, a köbön ráadásul! Barni igazi Darth Vader a napokban, legalábbis hangilag. Jön, megy a lakásban és közben érdesen szuszog. Pláne nagy szám ez, ha közben hadonászik egy fakanállal.

Én szolidáris vagyok a fiammal, azzal a különbséggel, hogy ha lehet ezt mondani a lázat én vállaltam be! Igazából Bocitól kaphattuk el, aki a múlt héten végig küzdött a betegséggel. Mivel 2-3 nap után egyikünk sem lett beteg, azt hittem Boci csak meghűlt ebben a hidegben. (Fincsi lehet hétfőnként az irodában 15 fokban!) Tévedtem, ez valami baktériumos izé az én dokim szerint, nálam már-már kezdődő tüdőgyulladással! Én antibiotikumot kaptam és köptetőt, és szerencsére egy nap alatt elég sokat javultam.

A tegnapi napunk volt a legrosszabb, mindkettőnknek. Boci szerencsére itthon maradt, mert én mozdulni alig bírtam, a dokihoz is nagy nehezen szenvedtem el magam. Az éjjeli 39,2-es láz kiszívta minden erőmet. Reggelre úgy éreztem magam, mint akit egész éjjel ütöttek. Ráadásul Barni sem aludt jól, volt, hogy 10 percenként mentünk hozzá, aztán magunk közé vettük, majd végül rajtam keresztben, a mellkasomon megnyugodott. Akkor tettem vissza az ágyába. Ilyen éjszaka után, és betegség miatt egész nap sírt. Szó szerint! Ha elejtette a játékát, vagy  csak elesett, mert folyton felbukott, gondolom a fáradtságtól a mozgás koordinációja nem volt a topon, már üvöltve sírt. Este a vacsinál ült a székében evett szépen, egyszer csak keservesen elkezdett sírni. Folyton csimpaszkodott ránk, aludni sem nagyon tudott a köhögéstől. Szóval kész volt totálisan, és estére mi is!

Mára jobb a helyzet, újra kettesben vagyunk. Darth Vader-ből úgy tűnik éjjel távoztak a rossz erők! Az éjszaka tűrhető volt, a reggel a szokásos módon indult. Délelőtt már játszott magában, jól evett. Köhögés még van mindkettőnknél, na meg beindult az igazi orrfolyás, ezért a porszívó állandó készenlétben áll.

Végre megjött a párja a bal alsó kettesnek is! Azt hiszem tegnap volt a napja, de Töki tegnap nem nagyon akarta engedni, hogy turkáljak a szájában, és egyszer sem tudtam, még nevetés közben sem, úgy fordítani, hogy lássam.

Erre ma reggel kapóra jött egy kis sírás - szájba vágta magát a konyhaszekrény ajtajával, na nem nagyon, mert ott álltam és a lábam tompított - végre beláttam Töki szájába. És ott van, hurrá! Igaz mára már megint jól aludtunk. Péntek és vasárnap éjjel ugyanis hajnali 3-tól 5-ig Barni szobájában szunyókáltam én is a padlón (mivel nem fér be egy kanapé, és egyszerűbb ott maradni, mint 2 percenként járkálni). Nem ébred fel ilyenkor sem a drága, de álmában ha kicsit nyűszít és csitítgatom, megsimizem, azonnal megnyugszik. Aztán hajnali 5 körül újra mélyen bealszik. Szombat hajnalban még a kezecskéjét is kidugta a rácson és megfogta az én kezem, úgy aludt el.

Eddig tehát Töki jól tűri a fogzással járó fájdalmat, egyszer talán már adtam neki fájdalomcsillapítót és párszor bekentem az ínyét, de szerencsére nincsenek átvirrasztott éjszakák, vagy végig sírt nappalok. Csak bízni tudok benne, hogy a rágófogak sem okoznak majd sokkal nagyobb gondot.

Megint eltelt egy hónap, Barni pedig úgy nő, mintha nyújtanánk, és annyit változik napról napra, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket!

Azt, hogy mekkora is Töki, nem tudom, mert bár 31-én voltak a fiúk védőoltáson (igen kérem, ezúttal a papa vitte Barnust, mert nekem ügyeket kellett intéznem) Barnit nem mérték meg. Boci reklamált ugyan, de annyira nem erősen, hogy mégis megtörténjen. Egy biztos, Töki erősen combosodott, és olyan jó kis kerek popója lett, imádom nézni mikor hason fekszik a kádban fürdés közben. Hosszra is tuti sokat nőtt, mert el kell csomagoljam a 74-es méretű ruhákat, igaz már azokból most is csak a nagyobbakat használtuk. Előkerültek azonban a 86-os méretűek is!

Persze én vagyok annyira kíváncsi, hogy nekifussak egyedül annak a lehetetlen küldetésnek, amit egy 1 éves folyton izgő, mozgó gyerek mérések miatti egy helyben tartása jelent. (Azt hiszem erre szokták mondani, hogy aki hülye...) Tehát egyik reggel ráállítottam Barnit a fürdőszoba mérlegre, naná, hogy egy percig, mit percig, egy tized másodpercre sem állt meg rajta. Az eredmény és az az igazság pedig nem odaát, hanem valahol 9,2 és 9,6 kg között van! Ez úgy nagyjából stimmelhet is, bár elég tág határok között lehet tippelni. És ez még nem volt elég, én a hosszát is akartam tudni! És mivel ő már jár, sőt fut, persze ezt már állva, ajtófélfán jelölve képzeltem el. Hát így utólag jót röhögök magamon. Mértem, de nem nyertem, 76 cm???!!! Na ettől biztosan több, de hiába mondtam neki, hogy húzza ki magát és maradjon nyugton, nem tette:o)))

Egyszóval Barni nő, hízik, és okosodik. Januárban bevezettük az étrendjébe a tejet minden zökkenő nélkül. Így mára már reggelire, ébredés után, csak tejet iszik, kb 2-2,5 dl-t. Este pedig fürdés után felesben kapja tápszerrel, ugyanakkora mennyiséget. A rizstejet és társait el is felejtettük, amúgy sem ízlett neki túlságosan. És ha már az ízlésnél tartunk, nos az is kezd elég jól körvonalazódni. A kelkáposzta főzelék 'felnőttesen' elkészítve is csak nagy alku árán ment le, de a gulyásleves, borsóleves, rizses hús, tarhonya pörivel, sült és rántott csirkehús az jöhet. Ja, ki ne hagyjam a reggeli rántottát, vagy bundás kenyeret, vacsira pedig virsliből és párizsiból tud hihetetlen mennyiséget eltüntetni!

Ami a fogak számát illeti, ismét nőtt eggyel! Így Töki már hét fogú. A hetedik a bal alsó kettes lett, és még január közepén minden előrejelzés nélkül érkezett. Épp szánkózni készültünk Dobogókőre egy vasárnap, mikor ebéd közben észrevettem a kis fénylő gyöngyszemet. A párja, azaz a jobb alsó ketteske azonban azóta sem akar megérkezni.

Töki továbbra is jól alszik. Azt hiszem havonta egy-egy éjszaka, amikor át kell menjek hozzá egy kis simizésre, még bőven belefér egy ekkora gyerek életében. A múltkor a délelőtti lefekvés idején éppen itt volt a védőnénink. Én letettem Barnit aludni úgy ahogyan szoktam, pizsi, hálózsák, redőny le, egy kis víz, ha kell neki, puszi, cumi és be az ágyba. Kb 3 percet vett igénybe a művelet. A védőnéni pedig nagyon megdicsért, azt mondta ezt tanítani kellene. Büszke is voltam magunkra. A nyári kínlódás meghozta gyümölcsét. Érdekes, hogy napközben tud extrém hosszan is aludni egyik nap, aztán másnap szinte alig. Ezt még meg kellene fejtenem, de azt hiszem ezzel komolyan majd a nappali egy alvás idején kell foglalkozni.

A hónap nagy eseménye, hogy Barni elindult önállóan, igaz ehhez először még lábra kellett állítani, de ment. Aztán felállt kapaszkodva és úgy indult neki, majd kb az első lépések után 1 héttel, már kapaszkodás nélkül is felállt. Ha elesik már akkor sem mászva folytatja, hanem újból nekidurálja magát és megy. Mára már szinte nem is mászik. Érdekes, hogy pár nap, de akár pár óra gyakorlás után mennyire magabiztosan lépdelt, sőt futott! Mert ő szisztematikusan gyakorolt, ha elesett újból felállt, ha nem sikerült elsőre, akkor addig próbálta míg össze nem jött. És ha egyszer két lábon állt, akkor ment, és ment. A legszebb, hogy ettől olyan boldog volt! El-vissza teljes hosszában a lakáson át, közben vigyorogva, nagyokat sikongatva gyakorolt. Mára már ott tartunk, hogy lehet vele fogócskázni, és már sétálva ide-oda cipel dolgokat. Hozza-viszi a játékait, és már az udvaron teljes harci díszben, akarom mondani anorákban is egyedül megy, nem is engedi, hogy fogjuk a kezét. Imád pl a gátoldalon lefelé futni, én meg utána, hogy el tudjam kapni, ha kell. 

A lábaival együtt a nyelve is megeredt. Dumál többnyire még számomra érthetetlenül, de ez a dolog élvezeti értékéből semmit sem von le. Tyatyatya kántálással tud magyarázni. Ezt már tudom, hogy ilyenkor nagyon jelentőségteljes dologról beszél. Ha jó kedve van, akkor megmondja, hogyan csinál a kutyus, és elnyom egy halk vaút! Egyre változatosabb hangokkal és mutogatással egyértelműen ki tudja fejezni mit is akar. Rámutat pl a szekrényre, amiben a babakekszet tartjuk, ha kér és hümmög is hozzá. Mutatja, hogy kapcsoljuk be neki a zenét, ha valamiből nem kér többet egyértelműen eltolja magától és azt mondja nye.

Szinte mindent megért, amit mondunk neki és nagyon szívesen tesz meg dolgokat, ha kérjük. Pl imádja becsukni az ajtókat, viszi a ruháit a szennyesbe, beteszi a mosógépbe. Az udvaron a parkoló autókat körbejárva megmutatja mindnek a kerekét és a lámpáját, sőt ki tudja választani több autó közül, melyik az enyém. Jelzi, ha hintázni akar, általában ezt hili-nek hívja. A Duna partról pedig egyértelműen hazafelé veszi az irányt, ha elege lett a sétából, és tudja melyik kapun kell bejönni. De Napáéknak jelzi a boltot is, ahol kiflit szoktak venni neki. Megtanulta hol van a nyelve, bárkin megmutatja a szemét, de fület az mindig magán mutatja. A könyveiben tudja melyik a boci, a kutyus, a traktor, a járművek kereke ... stb. De a joghurtos dobozon már kérés nélkül is megmutatja a bocit, a poharán pedig Csőrikét. Ha azt mondjuk neki tente, lefekszik a földre. És még sorolhatnám, egyszerűen eszembe sem jut minden, mert amire még egyik nap rácsodálkozunk, hogy tudja, az másnap már természetes, mert újabb dolgokat mutat. Éppen ezért annyira szép és izgalmas ez az időszak! De! Mert van de is. Most érzem igazán, hogy nő, már nem csecsemő, hanem kisgyerek. És már sosem lesz olyan kisbaba! Ez kicsit hmm, mondjuk úgy fura érzés. Boci azt mondja ideje lesz hozzászoknom, mert ez most már mindig így lesz. Hát nem tudom hogy is van ez, de most már kapisgálom miért mondják: "Te mindig anyuka kicsi babája leszel!"

Az okosságok és ügyességek után pedig jöjjön szerintem a hónap legnagyobb ügyessége: Barni bilizik! A reggeli dologgal úgy 80%-osak vagyunk. (A 20% az az eset, mikor reggel nem kell neki.) Mivel a szobatisztaságra való érést úgy 1,5 éves kor utánra datálják, én ezt elég nagy eredménynek tartom. Mert bár rám lehet fogni, hogy ismerem a gyereket és tudom, hogy reggel mindig van kaki, ezért ráültettem a bilire, és szerencsém volt. De az már mindenképpen Barni ez irányú érettségének köszönhető, ha napközben jelzi, hogy kell neki. Mondjuk ebben még nem vagyunk túl jók, mert sokszor későn érek oda, ő ugyan kihúzza a fókát a szekrény alól, de mire a gatya is lekerül, addigra meg is történt az eset. Sebaj, van időnk gyakorolni.

Nos, a fóka egy bili, amit még a keresztfiamtól örököltünk meg. Elméletileg zenél is, ha belepottyan a produktum, de egyelőre nem kapott elemet ehhez az attrakcióhoz.

De zene nélkül is működik! Barni ugyanis minden reggel ráül, na jó ráültetem. Az első pár alkalommal nem nagyon akart megmaradni rajta, de azóta ha megkapja a különböző spray-dobozokat a fürdőszobában, azokkal 'elkupakozik' egy időre és ez elegendő is! Ha tehát ébredéskor nincs termés a pelusban, és a reggeli tejcsi alatt sem lesz, akkor tejivás után irány a bili. Persze ez azzal jár, hogy nem tudunk sokáig ágyban maradni. De igazából Barni eddig sem nagyon maradt ott, inkább elmatatott körülöttünk.

Na már most a lényeg, hogy napok óta minden reggel bilibe végzi a dolgát! És most már akkor sem akar leugrani róla, ha jön az inger. Nem tudom kapisgálja-e már a dolgot, vagyis az összefüggést a bilin ülés, az inger és a produktum között, de igazából mindegy is.

Ilyen kezdeti sikerek után a tervem az, hogy mire ősszel bölcsibe megy legalább nappalra szobatiszta legyen. Nem lehetetlen, utánanéztem. Én pl másfél éves koromban már úgy kezdtem a bölcsit, hogy nappal nem kellett pelenkázni. De ha nem jön össze akkor sincs baj. 

Töki, amikor bilizik:

Elindult!

Megismételhetetlen pillant volt, Bocival mindketten lélegzett visszafojtva figyeltünk, és közben könnyes lett a szemünk!

Persze voltak már előjelek, hiszen mi is éreztük, ha a kezeit fogva sétáltunk vele, hogy egyre stabilabb, sőt mit több, egyre gyorsabb! Már egy ideje úgy sétálunk vele, hogy csak az egyik kezét fogjuk, és így is képes bejárni az egész udvart. Ugyanakkor nem áll önállóan, mindig valamibe kapaszkodva áll fel, és mindig támaszkodik, vagy kapaszkodik, ha áll.

Aztán a héten ebben is fordulat állt be. Egyik délután, miközben Bocit vártuk haza, felállt a dohányzó asztalnál, én meg csak úgy mondtam neki, hogy ácsi! És a gyerek engedelmesen elengedte az asztalt! Nem tudom mit olvashatott le az arcomról, próbáltam őt nagyon biztatni, mondogattam, hogy nagyon ügyes, meg is tapsoltam. Ez használt-e, ki tudja, minden esetre, ha kissé kibillent az egyensúlyi helyzetből mutatóujjal egy pillanatra megtámaszkodott az asztalon, majd visszalökte magát. Mindezt fülig érő szájjal!

És itt még nem ért véget az aznapi produkció! Egyszer csak felállt a szék mellett, amin Boci ült, én előttük ültem a szőnyegen. Szóltam neki, hogy 'gyere anyához!' és nyújtottam felé a kezem, erre elengedte az apja székét és tett kb 3 pici lépést.

Következő este pedig folytatódott. Arra már nem emlékszem hogyan kezdődött, de egyszer csak szemben ültünk egymással Bocival és próbáltuk Barnit arra késztetni, hogy ide-oda járjon kettőnk között. Mivel nekünk minden pici lépése, megingása nagyon tetszett, tapsoltunk, dicsértük őt, mosolyogtunk rajta, Barni abszolút partner volt a játékban és a leghuncutabb mosolyával járt a kedvünkbe. Mi meg mindenről megfeledkezve boldogan néztük őt, és egymást. Így esett, hogy a videózás is csak később jutott eszünkbe.

Származási hely: Jár a baba, jár!

 

Tegnap este újból leültünk egymással szemben Bocival, hogy rávegyük egy kis önálló sétára Barnit, akivel mellesleg vacsora után alig lehetett bírni, elemében volt, ezerrel pakolt. Szóval neki kezdtünk, egy út apához, egy anyához, majd megint apához, vagy még sem! Kanyarodás, és akkor ő maga is felismerte, hogy ezt most totál egyedül csinálja, és igazából odamegy ahova ő akar! És ment is, keresztül a lakáson, én meg togyogtam utána és kicsit távolabbról terelgettem, mint egy gondos tyúkanyó. Szerencsére ezt is sikerült megörökítenünk, ha bár épp lemerült a fényképezőgép, de akkor Boci gyorsan előkapta a telefonját. Ezért a minőség nem a legjobb, de ez a páratlan higanymozgás értékéből semmit sem von le! íme:

Származási hely: Jár a baba, jár!

 

Napa szerint ilyen mozgást leginkább Bözsi néniél (kocsma) lehet látni:o))) Hát igen kissé pityókásnak tűnik, de nincs kétségem afelől, hogy pár hét és futhatunk utána!

 

 

 

 

Már megint le vagyok maradva, de...

Mozgalmas volt a decemberünk is, hiszen nekünk tele van ünnepekkel és ünnepelni valókkal ez a hónap! Barni immár megkezdte második életévét majdnem 9 kg-mal, és majdnem 80 cm-rel. Szóval Töki hízott 1 év alatt 6 kilót (és ez már párizsiból is sok:o))) és nőtt 27 centit, de -ahogy kedvenc főnököm mondaná - még meg kell ennie pár szelet vajas kenyeret!

Mozgás: Barni olyan sebességgel tud mászni, hogy eléggé kell szaporáznom a lépteimet, ha nem akarom, hogy valamit elérjen. Még nem indult el önállóan, néha egy-két lépés előfordul, csakúgy mint a támaszkodás vagy kapaszkodás nélküli állás is csak pár másodpercig jellemző. Viszont egyre többet sétálunk úgy, hogy csak az egyik kezét fogjuk és magunk mellett vezetjük. Persze van, amikor mindkét kis kezecskéjét nyújtja, akkor úgy érzi biztonságban magát, én meg nem erőltetem. Ugyanakkor valahogy az az érzésem, hogy sokkal rendezettebb lett Barni mozgása, és meggyőződésem, hogy ebben nagy szerepe volt a játszóháznak.

Evés: mostanra egyértelműen kijelenthetem, hogy Barni azt eszi, amit mi. Helyesebben igyekszünk olyat enni, amit ő is megehet. Némi jelét vélem felfedezni azonban a válogatásnak, remélem ez nem lesz kritikus!  Barni azonban akkor eszik a legjobban, ha sokan üljük körbe az asztalt, hacsak kettesben vagyunk az annyira nem izgalmas már. Szóval megkóstolt ő is mindent  karácsonyi menüből is. A virslit meg kérem imádja! Ketchuppal, naná! Felhagytunk a tejmentes diétával is, nincs szükség rá, nem múlnak el tőle a kiütések... sajnos. A rizstejet azonban esti tejnek egyelőre megtartottuk, de szerintem annyira nem ízlik neki, mert max 1,5 dl-t iszik meg a korábbi 2,5-hez képest. Mindegy, januárban rápróbálunk az igazi tejre, hátha az jobban ízlik majd! És el ne felejtsem Barni próbál egyedül kanalazni! Nagyon izgalmas a dolog! Barni kézzel már régóta önállóan eszik, azóta én is beletörődtem a sorsomba, hogy ez bizony nekem elég sok takarítással jár, de bízom benne, hogy mire bölcsis lesz már nagyon pöpec módon megy majd minden. Nos a kanalazás kicsit több takarítással jár ugyan, de Töki nagyon ügyes, szinte kivétel nélkül betalál a szájába, és kis segítséggel meg is tudja meríteni a kanalát az ételben. Két kanállal eszünk, egy van nála és egy nálam. Mert ugye ha ő éppen üres járatot tart és csak nyalogatja a kanalat, akkor be kell segítenem:o))

Fogzás: megvannak felül a ketteskék is, Töki szülinapja alkalmából és karácsonyra/utánra növesztett fogakat, így már 6. fogú. Alul viszont semmi változás, vagyis amik először kinőttek azok persze megvannak, de azokon kívül semmi, de még csak készülődést sem látni. Igaz az alsó kettőt sem láttam készülődni a nyáron, egyszer csak ott voltak! Ezzel szemben a felsők! Már hetekkel, sőt hónapokkal előbb látni, hogy jönni fognak. Ki érti ezt? Ja, fogcsikorgatás továbbra is van, és egyre több eszköze van hozzá!

Beszéd: nagyon igyekszünk újabb hangokat megtanítani vagyis kicsiholni Barniból, de egyelőre vesztésre állunk. Persze azért fejlődik e téren is, mert szerintem a baba és mama szavak használata, vagy kántálása már tudatos, és abszolút tisztába is van a szavak jelentésével. Sőt én a kutyaugatást is tudom azonosítani, a vvvvavvvfa, ami valahogy fonetikusan így fest. És apa-papa is beindult immár jelentéssel megtöltve a szótagokat. Töki ugyanis uzsi után többször körbejár a lakásban, de mindig a bejárati ajtónál köt ki, ahol ppapaapapapa kántálásba kezd. És teszi ezt mindaddig, amíg a papi haza nem ér.

Alvás: még mindig kétszer alszik napközben a korábban beállt rend szerint. Igaz hónap közepén megpróbáltuk az egy alvást, de nem volt menő. Így marad ez, én meg alkalmazkodom. Kicsit el van így tördelve a napunk, de ez van. Volt két nehéz éjszakánk is, amik a fogzással hozhatók összefüggésbe. Érdekes, hogy ilyenkor sem ébred fel igazán, inkább félálomban sírdogál és ilyenkor csak úgy jó, ha mellette vagyok. Nem kell őt ki vennem feltétlenül az ágyából, de mellette kell lennem. Na már most, ha én vágyom egy kis összebújásra és mondjuk délután én is lefeküdnék vele, hiába minden nem alszik velem, mellettem, csak a saját ágyában.

Ügyességi repertoár: annyit fejlődött ebben a hónapban, hogy most már be kellett iktassam ezt a bekezdést is. Töki napról napra mutat új dolgokat. A teljesség igénye nélkül: imádja csavargatni a kupakokat, számomra nagy dolog, hogy simán rátekeri az üvegre a tetejét. Mutatja, hogy fúj a szél, a kis szájával csücsörít, igaz néha szívja a levegőt és nem fújja. Itat, etet bennünket és Döme babát is. Megfésül, ha kezébe adom a hajkefét, mossa a fogait, mindent betesz valamibe és ki is veszi. A szülinapjára kapott házikó formaválasztós részét is egyre ügyesebben használja. Ha megmutatom mit hova kell tennie, oda is teszi. A legjobb, hogy magától meghúzza a plüss béka pompomját, ami az agyára van kötve és zenél. Már régóta tanítom neki, amikor felébred, most csak annyit kell mondani, hogy énekeltesse meg a békát és már húzza is. Sőt, ha az első kiáltására nem megyek be akkor ezzel is jelez. Reggel halljuk a babyphone-n keresztül, ahogy zenél a béka. Na kérem, a milord csenget! Tudja hogyan kell bekapcsolni a mosogatógépet, és nem téveszti össze a két gomb sorrendjét! Tud kacsintani, persze két szemmel és csettint is hozzá a nyelvével. És persze koccintani is kell vele szinte állandóan. Becsukja az ajtót, ha kérem és így tovább. Már a könyvek is felkeltették az érdeklődését, de egyelőre még csak lapozgatja, pedig próbáljuk ölbe venni és magyarázni mit lát a képeken.

Az ünnepek előtt volt egy kis hasmenése, vagy inkább kicsit lágyabb és több volt a cucc, mint a szokásos. Ezt inkább a fogzás számlájára írom, és nem tekintem igazán betegségnek, mert semmi más tünete nem volt. Nem szabad azt sem kihagynom, hogy megkezdődött Barninál is a pakolós és a mindenre felmászik korszak! Mondjuk rendes gyerek, mert, amit levesz a polcokról, azt vissza is akarja tenni több-kevesebb sikerrel. Így esténként, ha már alszik nekem újabb feladatom van: mindent visszarakni a helyére, hogy másnap Töki újult erővel lerámolhassa!

Pakolós és kanapéra felmászós képek:

A hosszú és unalmas - ebben az évben igen tavasziasra sikerült - január ellenszere, hogy menni kell. Tulajdonképpen majdnem mindegy, hogy hová, egy kikötésünk azonban van, Barni kompatibilis legyen a dolog.

Boci, az e havi programfelelős, Tropicariumot szervezett nekünk a hétvégére. Nem tudom, hogyan jutott pont ez az eszébe, talán arról, hogy Barni szereti a halakat, és tátog is, ezzel mutatva hogyan beszélnek.

Szóval a délelőtti alvás után irány Tétény, Campona. Először megebédeltünk, miután akaratlanul is bejártuk az egész bevásárló központot, ismeretlenek lévén, nem tudtuk hol vannak az éttermek. Barni szépen koldult a szomszéd asztalnál ülő kislánytól sült krumplit is! Aztán már mentünk is cápázni, vagyis mentünk volna, ugyanis az odavezető út '100 Ft-ossal működő, beülős' játékokkal volt kikövezve. Már most utálom ezeket, pedig még nálunk nem is kardinális a probléma. Pl: pénz sosem dobunk bele, Barni csak beleülhet. És ilyenek minden nagy áruházban vannak az én szerencsémre, ott is ahova mi járunk hetente vásárolni.

Rövid kitérő után, aztán csak megérkeztünk a Tropicariumba is. Összességében azt kell mondjam, Barni nem esett hasra a dologtól. Azt hiszem legjobban valamiféle vízityúk (alkalmam sajna nem volt, hogy megnézzem mit is látunk) tetszett neki, amit még rögtön a bejárat után látott. El-vissza lépegetett, nagyokat kurjongatva az üvegfal mellett, miközben szegény tyúk szerintem kezdte félteni az életét. Tarthatott tőle, ha oda Barni beszabadul, akkor neki annyi, meg egy bambi! Ja, és volt még valami amitől tűzbe jött a gyerekem. Volt rája simogató is, ahol lehetett pocskolni! Igaz a válláig felhúztuk a pulcsi ujját, de még így is vizes lett. Azért egyszer-kétszer ámulatba esett a halaktól és a cápáktól is, főleg, amikor kapott egy fagyitölcsért:o)))

Eljött végre a karácsony! Őszintén, már éppen ideje volt, mert annyit készültem, izgultam a 'handmade' ajándékok miatt, hogy muszáj volt valamilyen visszajelzést kapnom, egyébként megőrülök:o)))

Úgy döntöttünk Bocival, hogy az lesz a legjobb Barninak, ha 24-én inkább az ebéd lesz ünnepi, így marad idő játszani, bolondozni, és Töki sem lesz túl fáradt. Éppen ezért már 23-án este, miután Barni elaludt, feldíszítettük a fát. Boci kisebb gyomorgörcsök közepette, de azért hősiesen kitartott.

Izgalmas volt a karácsony reggel, kíváncsiak voltunk mit szól majd a fához! Mire a fiúk kijöttek a gyerekszobából, én elkészültem a reggeli tejcsivel és minden világítást lekapcsoltam. A reggeli félhomályban csak a fán ragyogtak a fények. Barni persze először a kezemben lévő cumisüvegre fókuszált:o))) majd észrevette a fát. És kikerekedett a szeme! Nézte, nézte, majd emelte a kis kezeit és nagy höhögések közepette jelezte Bocinak, hogy azonnal vigye közelebb. Persze tudom, hogy ez még nem az igazi karácsonynak szóló gyermeki ámulat, de azért elsőre is nagyon megható volt.

Sajnos anyukámnak dolgoznia kellett, így Nagyival és Napával töltöttük a 24-i napot, ami szuper volt. Az ebéd jól sikerült, Barni is kapott rántott halat (természetesen garantáltan szálkamenteset), amit imádott. Felköszöntöttük Nagyit is, aki szülinapos volt. Hosszú lenne itt felsorolni, hogy ki mit kapott, legyen elég annyi, hogy minden ajándék telibe talált!  (Halkan jegyzem meg, hogy Bocikám megint megtréfált a fa alatti ajándékkal, csakúgy mint tavaly. Úgy látszik ez most már mindig így lesz?!) Jókat nevettünk, bolondoztunk, játszottunk Barnival.

Aztán másnap Vácra vitt az utunk és Nagyiéknál töltöttük a napot. A családi ebédnél ismét jó sokan ültük körül az asztalt, amit Töki nagyon élvezett. Felnőtteket meghazudtoló módon fegyelmezetten ette végig a menüt, láthatóan jól lakott:o))) Persze délután már nem volt hajlandó aludni, ő sem akart kimaradni a nappaliban folyó buliból.

Hát nem jutott el az a bejegyzésem a publikálásig, amiben arról írok milyen is kisgyerekkel útra kelni, milyen félelmeim vannak ezzel kapcsolatban, mert megtörtént az, amitől mindig is a legjobban féltem. Kizártam magunkat!

Íme bénaságom legfrissebb története:

Egy nappal karácsony előtt már teljes gőzzel készültem. Barni tegnap Vácon volt, én mostam, takarítottam, vasaltam, ajándékot csomagoltam, mézeskalácsot díszítettem. Szóval mára tök fáradt lettem, de azért folytattam a vasalást, csakhogy ne ezzel kelljen kezdenem az új évet. Délutánra azonban már tele lett a csukám az egésszel, és Barni sem volt túl jó hangulatban, ezért úgy gondoltam leugrunk kenyeret venni a halászléhez, és elhozzuk Barni kabátját a varrónőtől.

Na már most mindkettő tök felesleges volt, mert Bocival megbeszéltük, hogy ő vesz kenyeret, de ezt én totál elfelejtettem, a varrónőnél pedig zárva tábla fogadott! Mindenesetre úgy gondoltam autóval megyünk (3 perces út kocsival) és csak ott teszem majd babakocsiba Barnit. Ezért szerencsére őt felöltöztettem, de én... Na én már nem vettem harisnyát a cicagatyi alá, meg is szívtam.

Igazából a gond az volt, hogy miközben készültem a lépcsőházba a babakocsiért megfogtam a slusszkulcsom, és abban a pillanatban eszembe jutott, hogy a gyerekülés Boci autójában maradt tegnap, puff neki! Na de ez annyira megzavart - miközben Barni teljes harci díszben és anorákban igyekezett ki a lépcsőházba - hogy a lakáskulcsot már meg sem fogtam. A gondolataim mellett arra koncentráltam minden idegszálammal, hogy a sok ruhától kissé mozgásképtelenné tett egyetlen utódunk le ne zúgjon a lépcsőn, és akkor becsapódott az ajtó! Én pedig már tudtam, kinn rekedtünk!

Szerencsére Boci, akit azonnal riasztottam, már éppen végzett a munkával, de még fel kellett vegye a karácsonyfát és a díszeket, el kellett mennie Nagyiék színházjegyeiért. És a pont az i-n, hogy tankolnia is kellett különben nem ér haza. Szóval mikor azt mondta kb egy félóra, tudtam hogy lesz az egy is.

Mi azért elindultunk, de mint írtam tök hiába. Tökit mondjuk nem zavarta, de nekem majdnem befagyott a sejhajom. Aztán még dekkoltunk fél órát a lépcsőházban, Barni lépcsőt mászott és az összes lámpához fel kellett emelnem, de legalább nem fáztam.

Pedig hányszor megfogadtam, hogy első a lakáskulcs! Na sebaj, megvan az újévi fogadalmam is:o))) Remélem kibakiztam magam és a karácsony már zökkenőmentes lesz!

Ma meglátogattak bennünket az unokatesómék. Régóta szerveztük már, de Tibor munkája mindig közbeszólt. Most közölte, ha törik, ha szakad unokaöcsit 1 évesen akkor is meg kell látogatni!

Szóval Tibort és Szilvit ebédre vártuk, majd utána közös programként megnéztük a Vörösmarty téri adventi vásárt. Óóóóó, bár ne tettük volna, vagyis...

Persze Barni már itthon elbűvölte a vendégeket, leginkább azzal, hogy csendben ülve végigette a menüt. Aztán mivel Szilvi magától jelentkezett sétáltatónak, és Barni annyiszor járhatta be a lakást saját lábán, ahányszor csak akarta, Töki azonnal haverrá fogadta. Így nem csoda, hogy egymás kezéből kapkodták ki a babakocsit, mikor megérkeztünk a belvárosba.

Tavaly érthető okokból kihagytuk az adventi vásárt, de Bocival eddig még mindig megnéztük, sőt 2009-ben a münchenit is láttuk. Most persze már más szemszögből láttuk az egészet! Egyébként is zavar, ha valahol nagyon sokan vannak, de ez, ma, szombaton késő délután telt házas volt, sőt! Szinte már a Váci utcában sem lehetett lépni, de a térre érve úgy éreztem, hogy gúzsba köt a tömeg. Pláne nem lehetett közlekedni babakocsival! Mi mégis elkövettük azt a hibát, hogy bemerészkedtünk az egyik kirakodó sorba. Hát nem kellett volna, alig tudtunk keresztül vergődni, Töki is Boci nyakában kötött ki! Gondolom milyen rémisztő lehetett számára a hömpölygő tömeg, amit ő ráadásul alulnézetből láthatott. Egy szóval Barnit érezhetően zavarta a sokadalom. 

A sor végére érve, mivel Barni is megnyugodott kissé, mi azért megjutalmaztuk magunkat egy kis forralt borral és zsíros kenyérrel:o)) Végül még ötletet is merítettünk, ugyanis Barni imád  hűtőmágnesekkel játszani, pechére azonban a mi hűtőnk be van építve, így kénytelen a sütőajtóval beérni. De Bocival tervezzük, hogy készítünk neki egy táblát és fafigurákra mágneslapot ragasztunk.

Aztán hazafelé szintén nem volt egy leányálom az út, a pesti alsó rakpart totál bedugult a Lánchídig, Barni pedig végig méltatlankodott, és az utolsó métereken elaludt. Így mikor hazaértünk az ébresztést sem díjazta különösebben.

Azt hiszem jövőre is megyünk, de szigorúan csak délelőtt, akkor talán még élvezni is tudjuk.

Néhány fotó:

És jött a Mikulás!

Nem így terveztük, bár Barninak szerintem tök mindegy volt. Néhány héttel ezelőtt elhatároztuk a barátnőmmel, hogy igazi Mikulás napot csinálunk a gyerekeknek. Ez elsősorban az ő két gyerekének jelent valamit, hiszen Áron most múlt 5 éves, Nórika pedig 2. Amikor Bocinak feldobtam az ötletet, azonnal jelentkezett Mikulásnak, vállalta, hogy ő beöltözik. Kapóra jött tehát, hogy a Corában sikerült teljes Mikulás ruhát, felszerelést vennünk.

Aztán a terveinket kersztülhúzta  Nóri betegsége, Áron fociedzőjének búcsúztatása, így a házi Mikulás ünnepség elmaradt. Pedig nagyon készültem, a nagyobbaknak filcből és kartonból készítettem mikulásokat, aminek a kis kosarába tettem az ajándékokat, Barninak pedig ugyancsak ezzel a technikával hóember készült, amit az ablakba akasztottunk ki. 

Én nem is gondoltam, hogy attól még Boci beöltözik a csemeténknek, de nagyon jól tette. Nekem ugyanis a Mikulás reggelre rossz kedvet hozott, olyan kedvetlen voltam egész nap, hogy már kezdtem megrémülni ismét visszatér a depresszióm. Nem tudom mitől volt, hiszen nem történt semmi különös. Éppen ezért nehéz napom, napunk volt, mert persze Barni megérezte, hogy nekem nem kerek a világ, így neki sem volt az.

Aztán megérkezett apa, és azonnal a mikulásruháját követelte. Még egy botot is hozott valahonnan, amire rákötötte az ajtónkon lógó csengettyűs elefántos girlandot:o))) Míg öltözött előkészítettem neki az ajándékokat, a hóembert, a fa csattogós halacskát és a nagyiéktól kapott mobiltelefont. Persze ez már nem fért a zsákjába, és benn is felejtette a hálószobában, mert ő is készült, az egész családnak hozott csokimikulást. Én Bocicsokisat kaptam:o)))

Mikor elkészült kiosont a képcsőházba, és vadul kopogni kezdett, majd nyitotta az ajtót. Barni pedig teljes sebességgel kotort az előszobába.  Mikor megpillantotta a Mikulást elkerekedettek a szemei és csak nézett. Majd hirtelen izgalomba jött és azonnal meg akarta szerezni a hóember-dísz lelógó részeit. Eközben Boci terelte befelé és közben olyan szöveget nyomott, hogy én alig tudtam tartani a kamerát a röhögéstől. Amikor Barni rám nézett, el sem tudta képzelni mi lett velem. A Mikulás megpróbálta persze őt ölbe venni, ami ugyan sikerült, de Barni láthatóan félt tőle. Olyan édes volt, ahogy ült megilletődve, és tétován próbált szabadulni.

Végül tehát mégis volt saját Mikulás ünnepségünk, és hála Bocinak nekem is jó kedvet csinált!

És a Mikulás fellépése:

Olyan pici volt, mikor megszületett! A feje belefért a kezünkbe! Már akkor nagyon kíváncsi voltam milyen lesz majd? Mert mindenki bizonyos adottságokkal jön a világra, amit aztán elsősorban mi, a szülei és a családja alakítunk, formáljuk őt.

E havi beszámolóm rendhagyó lesz, kevésbé szól majd a napirendünkről az evésről, alvásról, és a hétköznapi dolgokról. Most inkább arról szeretnénk írni, hogy milyen személyiség lett az én kisfiam ezalatt az egy év alatt.

Szerintem a legfontosabb, hogy Barni igazi társasági lény! Tudom, az teljesen természetes, hogy egy baba bármilyen társaságban is, érdeklődést vált ki sokakból, így önkéntelenül is körülötte forog a világ. De Barni igazán kinyílik, ha sokan vesszük körül, legyen az a családja, vagy számára teljesen idegen emberek. Először ezt a nyaralás alatt tapasztaltuk. Annyira élvezte, hogy sokan voltunk körülötte, hogy sokan ültük körbe az asztalt, vagy a parton, ahol letelepedtünk is sokan vettük körül. Mostanra pedig már egyértelműen ki tudja nyilvánítani, ha örül a társaságnak. Imádom, amikor pl a játszóházban áll a kalózhajóban és onnan nézi az újonnan érkezőket, akiket persze hangos kurjongatással köszönt. Aztán spurizik az ugrálóvárba, ahol a nagyobb gyerekek ezerrel ugrálnak és ő is azonnal elkezd rugózni, közben pedig sikongat. Nagyon büszke vagyok rá, hogy a szomszédaink állandóan ámuldoznak azon, hogy "hát ez a gyerek mindig mosolyog!" Nagy szerencse, hogy nem fél senkitől, és nyitott mindenki felé! Persze biztos lesznek majd neki is anyás korszakai, amikor csak hozzám bújva lesz jó, de én nagyon örülök, hogy most ilyen. Azonnal kokettál mindenkivel, a pénztárossal a boltban, a védőnővel, a zöldségessel, a postásbácsival ... stb.

Ugyanakkor azt is kijelenthetem, hogy Barni igazi Akarnok Gyurka! Nem hagyja magát, ha ő valamit akar, azt tűzön, vízen keresztül viszi. Hihetetlen, de olyan tekintettel tud nekilódulni, ha valamit akar, hogy már-már megijedek. Na és persze, ha ez a valami olyasmi, amit nem szabad, akkor aztán jön a nagybetűs HISZTI! Lesznek tehát gondjaink úgy érzem, és nehéz lesz mindig megtalálni az arany középutat. Mert úgy érzem, fontos, hogy ilyen legyen. Közhelyes, de a mai világban csak az viszi valamire, aki kitartó és AKAR! De azért kordában is kell tudnunk tartani ezt a nagy akaratot, mert az sem lenne jó, ha a fejünkre nőne. Következtetés: az első egy év is nehéz volt bizonyos szempontból, hiszen meg kellett tanulnunk egy csecsemővel bánni, de a java még most jön, ugyanis NEVELnünk kell, lehetőleg úgy, hogy jó ember legyen majd belőle.

Aztán ott vannak a meghitt, igazi szeretettel teli pillanatok. Mert Barni szeret bennünket, rajong értünk, a szüleiért. Már a nap indulása is ilyen. Ő sosem sír, ha felébred reggel, csak jelez, kiált egy-kettőt, hogy "hahó ősök! ébren vagyok!" Én ilyenkor gyorsan kipattanok az ágyból, és a konyhába menet kifelé már szólok is neki, hogy nyugi, jön a papa. Aztán én gyorsan elkészítem a reggeli tejcsit, Boci pedig bemegy hozzá, redőnyt húznak együtt, majd jönnek hozzám. Igen, igen minden reggel apukája megy érte! Majd pedig családilag bevonulunk a hálószobába, és hármasban összebújunk. Boci még mai napig úgy teszi az ölembe, mint a kezdet kezdetén, amikor szopizni hozta be hozzám az ágyba. Barni átöleli a derekam és azonnal rábukik az üvegre, apa pedig hozzánk bújik. Már-már giccsesnek tűnik ez így leírva, de nekünk tényleg így indul minden napunk. Na persze, ha elég volt a tejcsiből, nem tudom sokáig az ölembe tartani, mert ő azonnal intézkedni kezd. Hiába na, elkezdődik a nap. Na és azt sem hagyhatom ki, hogy Barni mennyire rajong az apjáért! Ha esténként fordul a kulcs a zárban és nyílik az ajtó, bárhol is van a lakásban, azonnal spurizik és széles vigyorral fogadja az apját, mászik rá azonnal. Néha annyira megsajnálom, ha napközben valaki jön hozzánk és ki kell nyitnom azt ajtót, ő mindig azt hiszi Boci jön. Aztán csalódnia kell, látszik rajta. Igaz hamar túllendül ezen, mert a pl a postásbácsi azért érdekes:o))) A teljes apa-szerelem aztán a vacsoraasztalnál folytatódik. Amióta Barni velünk vacsorázik szinte mindig Boci katonáz neki, így aztán természetes, hogy az kell, amit apa eszik, iszik. A minap pl nem kellett neki a víz a saját poharából, de ha ő is kapott ugyanolyan nagy kólás pohárban vizet, akkor már nem volt semmi baj. Az esti fürdés pedig szintén az ő közös szertartásuk. De amikor én is bemegyek a fürdőszobába és észrevesz széles, teli szájas vigyort kapok.

Nekem külön jót tesz a lelkemnek, hogy a kezdeti bizonytalanságaim után azért mégis sikerült egy kiegyensúlyozott gyereket nevelnünk. Barni, ugyanis ha betartják a napirendjét, szinte mindenhol ugyanúgy viselkedik. Szinte minden héten egy napot  a nagyszüleinél tölt, és ezek a "kiruccanásai" mindig nagyon jól sikerülnek, sosem volt még rá panasz. Azt hiszem jó időben kezdtük ezt el, mindig tudni fogja, hogy bár kell néha nélkülem, nélkülünk is lennie, de mindig, kivétel nélkül, megyünk érte.

És még azt is el kell mondjam, hogy Barni nagyon önálló, és, és még azt is, hogy nagyon okos, és nagyon jó 'műszaki' érzéke van, ja és azt is, hogy hihetetlen humorérzéke van már most, azonnal benne van minden turpisságban és mókában, és még ...

Egyszóval Barni egy csodagyerek! Boci és az én CSODÁM!

Imádunk Töki!

Napjaink az első szülinapra várva:

Szombaton családilag is megünnepeltük Barni első szülinapját. Igaz én nagyobb bulit terveztem, de hát így sikerült. Csak Nagyi és Napa volt a vendégsereg. Anyukám  sem volt itt, mert még mindig nem épült fel a műtétből, Katáék Németországban, barátnőméknél vendégek külföldről... emiatt kissé szomorú voltam, és olyan érzés tört rám, hogy csak nekem fontos ez az egész. De a lelkesedésem ettől nem hagyott alább, igen is mindent szuperül akartam megcsinálni. A lakás feldíszítve, a lufikból készült girland már az ajtóban fogadta az érkezőket.

Engem persze leginkább a torta foglalkoztatott. Macitortát akartam csinálni. Esténként, ha nem tudtam aludni, azon gondolkodtam hogyan fogom elkészíteni. Végül azt hiszem jól sikerült, persze van még mit tanulnom, de azért elsőre ez sem volt rossz. Még pár szülinap és 3D-s formatortákban gondolkodhatom:o))) Mellesleg a torta vanília pudingos gesztenyekrémmel és meggyzselével készült piskóta volt, cukormázzal bevonva.

A buli az ünnepi ebéddel kezdődött. Alighogy Nagyiék megérkeztek Barni is felébredt. Barnival mindig élményszámba megy minden étkezés, így a mostani is. Annyit nevettünk rajta, ő mindent megkóstolt és jól be is lakmározott. Bőrös, csontos malackarajt sütöttem, Barni pedig élvezettel rágcsálta a ropogósra pirult malacbőrt:o))) Egy elegáns mozdulattal ellopta Boci tányérjából a sült bőrt és már csócsálta is! Mint egy igazi főúr, kissé elfeküdve a székben! Majd megszakadtunk röhögéstől! Nekem pedig az jutott eszembe, hogy ha ezt Papó és apukám láthatták volna!

A gyertyafény újra elvarázsolta Tökit. Amikor elfújtuk a lángot, és elé toltam a tortát hirtelen az sem tudta mit tegyen vele, de aztán belenyúlt, és már meg is szabadította a Macit a szájától! Kapott egy szeletet, és ahogyan azt ette! Olyan jóízűen tud falatozni, hogy komolyan bárki étvágya megjönne, ha látná. Szerintem olyan jól lakott, hogy majdnem kipukkadt a hasa. De így is kell, egy szülinaposnak minden tekintetben élveznie kell a napot, az ő nagy napját!

Aztán jöttek az ajándékok! Barni kapott egy nagyon szép húzogatós kis kocsit három nagyon kedves figurával Nagyiéktól és egy játéktelefont, amit nem is adtunk oda neki, mert előbb megkapta a tanuló asztalt, Katáék ajándékát. Na ez igazán jó választás volt, van rajta telefon, ami mindenféle hangot ad ki, zongora, ami három hangon brekeg (nem tévedés!) mindenféle pörgettyű, meg forgattyú és meg is lehet fordítani az asztallapot, amin pedig építeni lehet és rajzolni. Szóval szuper! 

A party tehát végül is nagyon jól sikerült, Tökinek oly mindegy volt hányan voltunk, neki leginkább az számított, hogy körülötte forgott a világ! Egy pedig biztos, az én világom és Boci világa mindig is körülötte fog forogni.

Még sok-sok boldog születésnapot kicsi Barni!

A buli képei:

Olyan izgatottam ébredtem, hogy csak na! Éppen ezért tiszta zizi voltam egész nap, alig vártam, hogy Boci délután előbb hazaérjen és ünnepeljünk végre.

Ezzel szemben az Ünnepelt, szülinap ide vagy oda, szinte  egész nap nyűgös volt, csak mászott rám nyávogva, de igazából semmi sem volt jó. Délután aztán megfejtettem a nyügi okát is, kibújt az ötödik fog! Ez kérem az anyatermészet ajándéka, tehát megvan a bal felső kettes fog is!

Szóval a nyügi miatt kissé lassan haladtam az előkészületekkel, sőt mi több... Úgy terveztem, hogy ma csak egy kis puding tortája lesz, hogy mégis csak a nagy napon meggyújtsuk azt a bizonyos gyertyát. Mondanom sem kell, a puding nem egyben jött ki a tálból. Mi volt a baj? Sosem fogom megtudni.  Kb 10 éves korom óta készítek pudingot és ilyen még nem fordult elő velem. Mikor máskor történjen?! Aztán Boci is késett, persze nem szándékosan... mi már teljes harci díszben vártuk, próbáltam Barnit valahogyan lekötni, több-kevesebb sikerrel. És persze mondanom sem kell, az ajándék is késett! A webáruház ugyan időben feladta, de a futár még véletlenül sem ért ide délutánig. Felhívtam őket, azt mondták este 8-ig várhatom! Na puff! Game over - ekkor végem lett! Mire Boci hazaért már pityeregtem is:o)))

Aztán persze összeszedtük magunkat, Barninak is jobb kedve lett, valószínűleg az apja volt rá jó hatással. A futár is megérkezett az ajándékkal, a puding pedig a tálban is jól nézett ki, és nem utolsó sorban finom volt. Barni pedig kedvére maszatolhatott! Annyira élvezte, ahogyan a kis kezeivel beletapicskolt a tálba és utána szinte könyékig pudingos lett. Na és a gyertyafény! Hát az kérem, totál elbűvölte! Megfogni ugyan, érthető okok miatt nem engedtük, pedig nagyon próbálkozott, de a tekintete! Mint akit elvarázsoltak! Az ajándékban pedig leginkább az azt tartalmazó doboz kinyitása volt Barni számára a legizgalmasabb. (Ezen jót röhögtem, mert esténként órákon át böngésztem a neten, hogy mi legyen a meglepetés - én hülye, pedig hányszor hallottam már másoktól, hogy a gyereknek a játék doboza tetszik a legjobban.)

Szóval végül mégis csak buliztunk egyet lightosan, mi hármasban és mégsem maradt el a szülinap! Istenem, egy évvel ezelőtt a boldogságtól részegen feküdtem a kórházban, a gerincérzéstelenítő miatt még szinte mozdulatlanul és csak moziztam, moziztam... Újra és újra végigpörgettem a nap eseményeit, hogy újból magam előtt lássam azt a pillanatot, amikor a műtőben megmutatták nekem Barnit! Most pedig ... ááááá már sosem lesz többet pici baba!!!

Szülinapos képek:

Ma, november 30-a este már csak néhány óra választ el Barni első születésnapjától! Nagyon izgulok, még jobban mint tavaly ilyenkor. Igaz akkor még nem tudtam, hogy másnap a világra jön a kisfiam. Persze izgatottak voltunk már mindketten Bocival, de 18-ig, a hivatalos időpontig volt még néhány nap. Én egyébként is a december 10-ét álmodtam meg a nagy napnak.

Így nem is csoda, hogy az adventi készülődés kötötte le miden figyelmemet, vagyis helyesebben terelte el a figyelmemet. Emlékszem tavaly november 30-án este rapid sebességgel töltöttem meg az általam készített adventi naptár zsákocskáit, hogy mire Boci hazaér a munkából készen legyek. Mert ugye másnap ki kellett nyitni az első zsákot! Éppen ezért a lakás díszítése még csak félig volt meg, azt másnap fejeztem be.

Most viszont már teljesen készen vagyok a karácsonyi díszítéssel, épp csak a fahéj és a mézeskalács illat hiányzik. Sőt, már  a Happy Birthday-s szalag is ki van feszítve, még a lufifújás van hátra, de előbb egy kis nosztalgiázást engedtem magamnak.

Nagy közhely, de anyának lenni a legjobb dolog a világon! Nem is lehet ezt igazán megfogalmazni, ezért is hangzik ilyen közhelyesen. Az én esetemben eltelt néhány hónap, mire felfogtam, megértettem, hogy mit is jelent ez. Mert ezt meg kell érezni, tapasztalni! Mindazonáltal azt, hogy szeretem és akár az életemet is odaadnám érte már akkor éreztem, amikor még a pocakomban volt, és milliméterben mért ülőmagasságról beszélt az orvos. Mostanában elég sokszor Barni fülébe súgom, ha felkapaszkodik az ölembe, hogy mennyire szeretem őt. Igaz ezt ő még nem érti, de biztosan érzi, és érzi akkor is, amikor éppen összeakasztjuk a bajszunkat valamilyen turpissága miatt.  (Mostanában napjában tízszer is felmászik a dohányzóasztalra és kapcsolgatja a TV-t vagy éppen püfföli valamelyik játékával az LCD kijelzőt.) 

Végül még egy közhelyet megosztok: még egy nehéz, nyűgösséggel teli nap után is, amikor már annyira vágyom, hogy végre este elaludjon, mindig úgy fekszem le, hogy tele van a szívem szeretettel, és mindig megállok a szobája ajtajában, hogy hallgassam egy kicsit a szuszogását, mert nincs attól szebb hang a  világon.

Szóval jövök majd a szülinapi beszámolókkal. Úgy tervezem írok majd  a holnapról, amikor is csak hármasban ünnepelünk, a nagy banzáj majd szombaton lesz, arról külön bejegyzés készül. És írok arról is milyen személyiség lett 1 év alatt az én kisbabám.

Megjártuk az első szakorvost. Azért írom így, mert gyanítom nem ő volt az első, aki véleményt mondott.

Elöljáróban annyit, nem tudjuk, hogy a tejmentes diéta eredménye-e, de talán halványabbak a foltok Barni arcán. Igaz én úgy vélem ez inkább az ekcéma periodikus voltából fakad, most éppen múlóban, de jönnek még újabb kiütések.

Szóval az orvos azt mondta, hogy ez nem tejallergia, mert annak nemcsak a bőrön vannak jelei, hanem sok más egyéb tünete is van. A Barni szája körüli foltok tipikus ekcémás tünetek, de a fogzás befejeződése után legkésőbb 3 éves kora körül ki fogja nőni. Szerinte 2 éves kor alatt sajnos a szteroidos kenőcsnek nincs alternatívája. Annak max. 10 nap után hatnia kell. A csípőjén lévő foltot már szinte alig látni, amire pedig azt mondta, hogy azért lehetett, mert kevésbé szellőzik a sok téli ruha alatt a bőre. Összességében Barnus érzékeny bőrű egyelőre, de ez változhat. A mostaniak a legenyhébb tünetek, és jó eséllyel nem is lesz soha súlyosabb. A tejmentességet folytathatjuk, nem ártunk vele és úgy is csak 1 hónap diéta lehet hatásos.

Most aztán fel van adva a lecke. Folytatjuk és ha igen meddig a tejmentességet? Nagyon nehéz, így is kevesebb a friss gyümölcs és zöldség a téli időszakban. Az uzsonna kérdése egyszerűen kifog rajtam, szinte alig-alig van ötletem, azokat variálom. Használjunk-e szteroidot, vagy sem? Jó-e az, ha 1 hétig kenjük, aztán, ha tünetmentes lesz örülünk, majd ha újból előjönnek a foltok ismét kenjük? Ha viszont nem kenem szteroiddal és nem tejallergia, elmúlhatnak-e valamitől a foltok? Vagy csak a 20 tejfog után reménykedhetünk? Hát ezek a kérdések cikáznak mostanság a fejemben, de egyelőre nincsenek válaszaim.

Ma van Advent első vasárnapja. Imádom ezt az időszakot és azt csak most érzem igazán, hogy miért is kell egy hónap, hogy igazán varázslatossá tudjuk tenni a karácsonyt. Eddig is nagyon készültem az ünnepre, de most! Tudom Barni egyelőre még nem fog fel semmit az egészből, de akkor is érzi, és ezt az érzést csak én, mi a családja tudjuk neki átadni.

És persze beindult a családi barkács- és kézműves szakkör is! Én kötök, illetve kötöttem, mert már készen is vagyok. Kb 20 év után egy fából készült hóembernek kötöttem sapkát és sálat, hogy meg ne fázzon odakinn a lépcsőházban:o))) Mert a hóember, amolyan ajtónálló, 'Isten hozott nálunk' figura. A figurát Napa faragta, Nagyi festette, én pedig ruháztam. Neve még nincs, de biztosan kitalálunk majd valamit. Ilyen lett:

De Nagyi és Napa itt nem adták fel, Barni kapott egy Mikulást is, aki éppen a rénszarvasnak dőlve szunyókál. Ez Barni szobájának ablakpárkányára került - nem bírtam ki Miklós napig és kitettem. Barni pedig áhítattal nézi és csicsereg neki. Van rajta 6 kis akasztó is, ami a jövőben jó szolgálatot fog tenni, hogy az Adventi naptár ajándékos zsákocskáit felakasszuk rájuk.

És persze csakúgy, mint tavaly, Bocival mi is alkottunk. Mivel tegnap nem szedtünk fenyőt, ma meg nem voltunk itthon, így csak este készült el az asztaldíszünk. Barni már aludt, mikor sor került az első gyertyagyújtásra. Az idei asztaldíszünk ilyen lett:

Emlékszem tavaly azt mondtuk Bocival, hogy az adventi várakozás időszaka nekünk igazi várakozással fog telni, hiszen már nagyon izgatottak voltunk Barni születése miatt. Amikor tavaly az első gyertyát meggyújtottuk, nem is gondoltunk, hogy nem is kell olyan sokat várnunk Tökire és a második gyertyát már hármasban gyújthatjuk meg.

Barni csütörtökön 1 éves lesz! Én meg készülök ezerrel, azt sem tudom hol áll a fejem!Ünnepi menü, torta, ajándékok és még egy csomó egyéb - mondjuk a jövő héten jön a Mikulás is!

Mostantól nekünk minden Advent így kezdődik majd, egy igazi ünneppel, Barni szülinapjával.

Bár minden porcikám tiltakozott ellene mégiscsak kiváltottam a szteroidos kenőcsöt. Bocival úgy egyeztünk meg, hogy 3 napig próbálkozunk. Közben persze kutattam, kerestem az egyéb megoldásokat, és pénteken már a homeopátiás ekcémakrémmel mentem haza. Na és bőrgyógyászt kerestem.

Mondanom sem kell, hogy az egészségügyi ellátás most is kitűnően működik! Nem voltak illúzióim afelől, hogy leghamarabb december végére kapunk szakorvoshoz időpontot, mégis meghökkentem, amikor a Budai Gyerekkórház telefonszámát felhívtam és január 3-ra kaptunk lehetőséget. Szóval ezerrel érdeklődök, hogy magánrendelésre hová mehetnénk előbb.

A szteroid 3 nap alatt nem okozott látványos változást, igaz romlani sem romlottak a kiütések. Így vasárnap átálltunk a homeopátiás kenőcsre. A hét közepén pedig úgy döntöttem megpróbáljuk a tejmentes diétát. A lelkem mélyén bízom benne, hogy Barninak nincs semmilyen tejallergiája, de mire eljutunk orvoshoz ezt is ki szeretném próbálni, hogy nem teljen feleslegesen az idő. Főleg, mert azt hiszem, hogy ezzel kezdik majd a próbálkozást.

Hát... Barninak nem nagyon tetszik a tejmentesség. A sajt, joghurt, túró ugyan nem annyira hiányzik neki, de a reggeli és esti tápszer nagyon. A gyógytápszert még vanília porral sem nagyon akarja meginni, egyelőre a rizsital vaníliával kombinációval próbálkozunk. Kell néhány perc mire bekapja a cumit, némi unszolás után, közben pedig kérdő tekintettel nézz rám... én meg magyarázkodom neki bőszen.

És ott van a kifli, ami ezután csak vizes lehet, a kalács, amit annyira szeret (Nagyi jóvoltából rizsitallal elkészítve is nagyon finom), az uzsonnák, amik eddig is fejtörést okoztak már. Mit adok most neki, ha nem ehet túrókrémet, joghurtot gyümölccsel, vagy tejpépet. És éppen most, amikor már-már a rendes tej előtt is nyitva lehetett volna a kapu, jöhetett volna a tejbegríz, tejberizs! 

Hétfőn délután már többet tudunk majd, sikerült találnom egy magánrendelést, remélem jó is lesz!

Egyre rosszabb a levegő nálunk is, és máshol az országban is. Még akkor is rossz, ha délelőtt felszáll a reggeli köd és verőfényes napsütés váltja fel. Szerdán délután is így volt, neki is indultunk ebéd után kacsákat etetni a Duna partra. Mindössze háromnegyed órát töltöttünk kinn, de utána egy félóráig tüsszögtünk mindketten.

Ezért másnap már nem is próbálkoztam a sétával, főleg, hogy Barni védőoltást is kapott délelőtt. Abban persze biztos voltam, hogy csak a lakásban nem bírja ki egész nap. Megoldásként játszóházba mentünk.

Na az egy csodavilág volt Barninak! Ráadásul először teljesen egyedül voltunk. Annyi játék volt, hogy meg sem tudta mindet nézni, és ott volt az ugrálóvár, a labdás dühöngő, a csúszdás kalózhajó ... stb 

Szombaton és vasárnap is elmentünk, szombaton Bocival volt nagyszerű a játék, mert mindenhova bemásztak együtt. Hétvége lévén többen is voltak, a nagyobb gyerekek pedig egyszerűen lenyűgözték Barnit, akiben abszolút felismerhető a bandaszellem, azonnal a nagyok nyomába szegődött. Vasárnap Nagyi és Napa is elkísért bennünket, teljes díszkísérete volt a kis legénynek.

Remélem sokáig rejt majd új dolgokat neki a hely, mert hosszú lesz a tél és biztosan lesznek olyan napok, amikor nem tudunk ki menni.