Olyan pici volt, mikor megszületett! A feje belefért a kezünkbe! Már akkor nagyon kíváncsi voltam milyen lesz majd? Mert mindenki bizonyos adottságokkal jön a világra, amit aztán elsősorban mi, a szülei és a családja alakítunk, formáljuk őt.

E havi beszámolóm rendhagyó lesz, kevésbé szól majd a napirendünkről az evésről, alvásról, és a hétköznapi dolgokról. Most inkább arról szeretnénk írni, hogy milyen személyiség lett az én kisfiam ezalatt az egy év alatt.

Szerintem a legfontosabb, hogy Barni igazi társasági lény! Tudom, az teljesen természetes, hogy egy baba bármilyen társaságban is, érdeklődést vált ki sokakból, így önkéntelenül is körülötte forog a világ. De Barni igazán kinyílik, ha sokan vesszük körül, legyen az a családja, vagy számára teljesen idegen emberek. Először ezt a nyaralás alatt tapasztaltuk. Annyira élvezte, hogy sokan voltunk körülötte, hogy sokan ültük körbe az asztalt, vagy a parton, ahol letelepedtünk is sokan vettük körül. Mostanra pedig már egyértelműen ki tudja nyilvánítani, ha örül a társaságnak. Imádom, amikor pl a játszóházban áll a kalózhajóban és onnan nézi az újonnan érkezőket, akiket persze hangos kurjongatással köszönt. Aztán spurizik az ugrálóvárba, ahol a nagyobb gyerekek ezerrel ugrálnak és ő is azonnal elkezd rugózni, közben pedig sikongat. Nagyon büszke vagyok rá, hogy a szomszédaink állandóan ámuldoznak azon, hogy "hát ez a gyerek mindig mosolyog!" Nagy szerencse, hogy nem fél senkitől, és nyitott mindenki felé! Persze biztos lesznek majd neki is anyás korszakai, amikor csak hozzám bújva lesz jó, de én nagyon örülök, hogy most ilyen. Azonnal kokettál mindenkivel, a pénztárossal a boltban, a védőnővel, a zöldségessel, a postásbácsival ... stb.

Ugyanakkor azt is kijelenthetem, hogy Barni igazi Akarnok Gyurka! Nem hagyja magát, ha ő valamit akar, azt tűzön, vízen keresztül viszi. Hihetetlen, de olyan tekintettel tud nekilódulni, ha valamit akar, hogy már-már megijedek. Na és persze, ha ez a valami olyasmi, amit nem szabad, akkor aztán jön a nagybetűs HISZTI! Lesznek tehát gondjaink úgy érzem, és nehéz lesz mindig megtalálni az arany középutat. Mert úgy érzem, fontos, hogy ilyen legyen. Közhelyes, de a mai világban csak az viszi valamire, aki kitartó és AKAR! De azért kordában is kell tudnunk tartani ezt a nagy akaratot, mert az sem lenne jó, ha a fejünkre nőne. Következtetés: az első egy év is nehéz volt bizonyos szempontból, hiszen meg kellett tanulnunk egy csecsemővel bánni, de a java még most jön, ugyanis NEVELnünk kell, lehetőleg úgy, hogy jó ember legyen majd belőle.

Aztán ott vannak a meghitt, igazi szeretettel teli pillanatok. Mert Barni szeret bennünket, rajong értünk, a szüleiért. Már a nap indulása is ilyen. Ő sosem sír, ha felébred reggel, csak jelez, kiált egy-kettőt, hogy "hahó ősök! ébren vagyok!" Én ilyenkor gyorsan kipattanok az ágyból, és a konyhába menet kifelé már szólok is neki, hogy nyugi, jön a papa. Aztán én gyorsan elkészítem a reggeli tejcsit, Boci pedig bemegy hozzá, redőnyt húznak együtt, majd jönnek hozzám. Igen, igen minden reggel apukája megy érte! Majd pedig családilag bevonulunk a hálószobába, és hármasban összebújunk. Boci még mai napig úgy teszi az ölembe, mint a kezdet kezdetén, amikor szopizni hozta be hozzám az ágyba. Barni átöleli a derekam és azonnal rábukik az üvegre, apa pedig hozzánk bújik. Már-már giccsesnek tűnik ez így leírva, de nekünk tényleg így indul minden napunk. Na persze, ha elég volt a tejcsiből, nem tudom sokáig az ölembe tartani, mert ő azonnal intézkedni kezd. Hiába na, elkezdődik a nap. Na és azt sem hagyhatom ki, hogy Barni mennyire rajong az apjáért! Ha esténként fordul a kulcs a zárban és nyílik az ajtó, bárhol is van a lakásban, azonnal spurizik és széles vigyorral fogadja az apját, mászik rá azonnal. Néha annyira megsajnálom, ha napközben valaki jön hozzánk és ki kell nyitnom azt ajtót, ő mindig azt hiszi Boci jön. Aztán csalódnia kell, látszik rajta. Igaz hamar túllendül ezen, mert a pl a postásbácsi azért érdekes:o))) A teljes apa-szerelem aztán a vacsoraasztalnál folytatódik. Amióta Barni velünk vacsorázik szinte mindig Boci katonáz neki, így aztán természetes, hogy az kell, amit apa eszik, iszik. A minap pl nem kellett neki a víz a saját poharából, de ha ő is kapott ugyanolyan nagy kólás pohárban vizet, akkor már nem volt semmi baj. Az esti fürdés pedig szintén az ő közös szertartásuk. De amikor én is bemegyek a fürdőszobába és észrevesz széles, teli szájas vigyort kapok.

Nekem külön jót tesz a lelkemnek, hogy a kezdeti bizonytalanságaim után azért mégis sikerült egy kiegyensúlyozott gyereket nevelnünk. Barni, ugyanis ha betartják a napirendjét, szinte mindenhol ugyanúgy viselkedik. Szinte minden héten egy napot  a nagyszüleinél tölt, és ezek a "kiruccanásai" mindig nagyon jól sikerülnek, sosem volt még rá panasz. Azt hiszem jó időben kezdtük ezt el, mindig tudni fogja, hogy bár kell néha nélkülem, nélkülünk is lennie, de mindig, kivétel nélkül, megyünk érte.

És még azt is el kell mondjam, hogy Barni nagyon önálló, és, és még azt is, hogy nagyon okos, és nagyon jó 'műszaki' érzéke van, ja és azt is, hogy hihetetlen humorérzéke van már most, azonnal benne van minden turpisságban és mókában, és még ...

Egyszóval Barni egy csodagyerek! Boci és az én CSODÁM!

Imádunk Töki!

Napjaink az első szülinapra várva: