Hát nem jutott el az a bejegyzésem a publikálásig, amiben arról írok milyen is kisgyerekkel útra kelni, milyen félelmeim vannak ezzel kapcsolatban, mert megtörtént az, amitől mindig is a legjobban féltem. Kizártam magunkat!
Íme bénaságom legfrissebb története:
Egy nappal karácsony előtt már teljes gőzzel készültem. Barni tegnap Vácon volt, én mostam, takarítottam, vasaltam, ajándékot csomagoltam, mézeskalácsot díszítettem. Szóval mára tök fáradt lettem, de azért folytattam a vasalást, csakhogy ne ezzel kelljen kezdenem az új évet. Délutánra azonban már tele lett a csukám az egésszel, és Barni sem volt túl jó hangulatban, ezért úgy gondoltam leugrunk kenyeret venni a halászléhez, és elhozzuk Barni kabátját a varrónőtől.
Na már most mindkettő tök felesleges volt, mert Bocival megbeszéltük, hogy ő vesz kenyeret, de ezt én totál elfelejtettem, a varrónőnél pedig zárva tábla fogadott! Mindenesetre úgy gondoltam autóval megyünk (3 perces út kocsival) és csak ott teszem majd babakocsiba Barnit. Ezért szerencsére őt felöltöztettem, de én... Na én már nem vettem harisnyát a cicagatyi alá, meg is szívtam.
Igazából a gond az volt, hogy miközben készültem a lépcsőházba a babakocsiért megfogtam a slusszkulcsom, és abban a pillanatban eszembe jutott, hogy a gyerekülés Boci autójában maradt tegnap, puff neki! Na de ez annyira megzavart - miközben Barni teljes harci díszben és anorákban igyekezett ki a lépcsőházba - hogy a lakáskulcsot már meg sem fogtam. A gondolataim mellett arra koncentráltam minden idegszálammal, hogy a sok ruhától kissé mozgásképtelenné tett egyetlen utódunk le ne zúgjon a lépcsőn, és akkor becsapódott az ajtó! Én pedig már tudtam, kinn rekedtünk!
Szerencsére Boci, akit azonnal riasztottam, már éppen végzett a munkával, de még fel kellett vegye a karácsonyfát és a díszeket, el kellett mennie Nagyiék színházjegyeiért. És a pont az i-n, hogy tankolnia is kellett különben nem ér haza. Szóval mikor azt mondta kb egy félóra, tudtam hogy lesz az egy is.
Mi azért elindultunk, de mint írtam tök hiába. Tökit mondjuk nem zavarta, de nekem majdnem befagyott a sejhajom. Aztán még dekkoltunk fél órát a lépcsőházban, Barni lépcsőt mászott és az összes lámpához fel kellett emelnem, de legalább nem fáztam.
Pedig hányszor megfogadtam, hogy első a lakáskulcs! Na sebaj, megvan az újévi fogadalmam is:o))) Remélem kibakiztam magam és a karácsony már zökkenőmentes lesz!
