Barni híradó

Végre áttört a jobb felső egyes fog is!

Ma, így a Nagymama névnapja alkalmából, és ajándékul Barni négy fogú lett! Biztosan viszket az ínye, fájhat is neki mert egyfolytában csikorgatja a fogait. Igen kérem azt a hármat, akarom mondani most már négyet. Borzasztó hangja van, nekem pillanatok alatt hidegrázásom lesz tőle.

Na de mint tudjuk az alma nem esik messze a fájától, Bocikám még most is gyakran csikorgatja a fogait álmában:o)))

Nagyon izgulok, ugyanis ma a dokinénink azt mondta, hogy Barninak alkati ekcémája van. NEM AKAROM!!!! Én felnőttként küzdöttem vele a kezemen, most éppen tünetmentes vagyok, és tudom mit jelent.

A dolog még nyáron kezdődött, kb akkor, amikor két alsó fog kibújt. Barni szája sarkában pici poros folt volt, kicsit pörsenénses. Bekentem neki Bepanthen-nal és a védőnő is popsikrémet javasolt, azt mondta a nyáladzás miatt van. Néhány nap után el is múlt. Aztán szeptember végén újból megjelent, én pedig a jól bevált módszert alkalmaztam, kenegettem, de csak nem akart elmúlni. Míg nem egyik nap azt vettem észre, hogy már az orra alatt is piros. Mivel éppen anyukámhoz készülődtünk vidékre gyorsan el is szaladtam Barnival az orvoshoz, aki azt mondta, míg ki nem bújnak a fogai ez így lesz. Írt egy zsírozó krémet. Akkor még azt mondta, mert rá is kérdeztem, hogy nem ekcéma.

A piros foltok azonban továbbra sem múltak el, sőt tovább terjed az arca másik oldalára, a szája és az orra köré. Az új krém nem segített, sőt... így inkább visszatértünk a Bepanthen-ra.

Ma reggel azonban a két kis csípőjén fedeztem fel pörsenéses foltokat, A pirosságot már láttam két napja is, de azt hittem, csak a pelust húztam túl szorosra. Mivel az influenza elleni oltás miatt úgy is mentünk az orvoshoz, az első az volt, hogy ezeket megmutattam!

A diagnózis szerint alkati ekcéma. Kaptunk szteroidos krémet, amitől borsózik  a hátam, a szteroid nekem sosem segített. Böngészek a neten és egyre jobban elkeseredem!

Nem mintha nem hinnék a gyerekorvosunknak, de mindenképpen meg akarom mutatni ezt egy szakorvosnak is. Na persze nincsenek illúzióim afelől, hogy már csak januárra kapunk időpontot, addig is megpróbálok felhajtani egy magánrendelést, csak jó lenne olyan orvos, akiről már van ismerősnek véleménye.

Addig is bízom benne, hogy mégsem ekcéma....

Ami biztos volt, az a két nap. Anyukám ugyanis visszér-műtéten esett át, és számomra elképzelhetetlen volt, hogy ne legyek ott vele a műtét napján. Mivel előre megmondták neki, hogy ha minden rendben lesz vele másnap haza is engedik egyértelmű volt, hogy a műtét másnapján is megyek és hazaviszem őt autóval.

Már jó előre egyeztettük, hogy a műtét napján Barni Nagyiéknál lesz, és arra a napra időzítjük a heti nagyszülői-napot. Mivel a másnap pedig szombatra esett, a felvigyázó Boci lett. Apa és fia édes kettesben. Én pedig úgy terveztem, hogy péntek este hazamegyek, és lehetőleg vacsira otthon leszek, majd szombat reggel újból felkerekedem.

Szerencsére a műtét jól sikerült, és mire Egerbe értem anya már túl is volt rajta. Napközben felmerült - ezt Boci már korábban is mondta - hogy ne jöjjek haza, hanem aludjak anyánál, hiszen mégis csak közelebb van. Nagyon hiányoztak a fiúk, és sokat hezitáltam, de végül mindenki biztatására e megoldás mellett döntöttem. Így a fiúk péntek este teljesen egyedül voltak, és így szombatra sem sikerült mindent előkészítenem. Nem is tudom miért aggódtam, hiszen Boci rendkívül jól feltalálta magát azokban a dolgokban, amik számára nem voltak rutinszerűek. Másrészt ott voltam telefonos segítségnek.

Rendkívül büszke vagyok rájuk! A fiamra és a férjemre is! Megint csak azt kell írjam, hogy nincs abban semmi meglepő, hogy Barni ilyen jól el van az apjával, hiszen Boci ugyanúgy része minden egyes napjának, mint én. Ami pedig a drága férjemet illeti, ez is azt bizonyítja, hogy jól választottam. Ő nem az a típusú férfi, aki akkor foglalkozik majd a gyerekével, ha az focizni tud. Még piacozni is voltak együtt!

Az én érzéseim ugyanakkor leírhatatlanok azt a péntek estét illetően. Ha már Kiskörén aludtam egyedül, akkor az ottani mondás szerint a "csihari tört ki" nélkülük. Istenem, hogy mennyiszer gondolja az ember lánya napközben, hogy jaj, de jó volna 1-2 óra szabadság. És ha ez megvan, és eltelik mindig azt érzem, hogy most aztán akkor gyorsan ide az ölembe, szeretgetni, puszilgatni akarom! Az, hogy nem érinthettem meg a kisfiamat ilyen "hosszú időn" keresztül bevallom már-már fizikai fájdalmat okozott. Amikor szombaton hazafelé tartottam, az autópályán úgy kellett visszafognom magam, hogy ne nyomjam a gázt a padlóig. Persze Barnit annyira nem hatotta meg, mikor hazaértem. Kaptam ugyan egy mosolyt, de nem is ez a lényeg.

Húha, most vagyok csak igazán lemaradva a havi beszámolóval. Persze fejben már megírtam többször is,de annyi minden volt a hónap elején, hogy felsorolni is nehéz lenne.

A 10 hónapos vizsgálatra szeptember 29-én került sor. Barni 8260 g-ot nyomott, és jó közelítéssel 74 cm lehetett. Azért írom így, mert lehetetlen őt megmérni, egyfolytában izeg. Sokszor elnézem tanácsadáson vagy babaúszáson, hogy egyes babák milyen nyugodtak és simán tűrik a pelenkázást, öltöztetést. Hát Barni egy sajtkukac, neki állandóan benne van a boogie a lábában, sőt electric-boogie az egész testében. És hiába érkezett meg ebben a hónapban a hideg is a több réteg ruha inkább csak bosszantja, de egyáltalán nem lassítja. Én meg hatszor leizzadok, mire a harisnya, a nadrág, a pulcsi, a kabát, sapka, cipő, sál felkerül. 

Ez történt ebben a hónapban:

Mozgás: Töki egyfolytában mozog. Kúszás már alig-alig van, szinte el is tűnt, de úgy mászik, mint a gép. Mászva lehet vele fogócskázni, elgurítok valamit előtte, majd amikor kimondom a varázsszót, hogy enyém lesz pl a labda azonnal neki iramodik, én meg mászok utána - esténként jó pirosak a térdeim. Hiába na, nem nekem való már ez, de mit számít, ha közben jókat nevetünk. Az állás is tökéletesedett, de kapaszkodás nélkül még nem megy. Egyszer talán már láttam kb 3 másodpercre, hogy elengedett mindent, de aztán észbe kapott. Igaz alig kapaszkodik már, szinte éppen csak két ujjal fogja a nadrágomat és feláll, majd leguggol. Ha van kapaszkodója elég nagy távokat megtesz lépegetve, a konyhabútor mellett oda-vissza osonkodik. A dohányzóasztal tetejére simán felmászik és már ostromozza a kanapét is, de az egyelőre még magasnak bizonyul. Bár ha rá tud lépni valamelyik játékra vagy ránk, akkor 1 másodperc alatt fenn is van. Úgy tűnik sikerült megtanítani neki azt is, hogy lefelé nem fejjel előre kell jönni, az ágyunkról már nagyon szépen lemászik egyedül is.

Evés: Az ételek iránti rajongása töretlen, oly annyira, hogy szinte már csak azt hajlandó megenni, amit mi. Nagy fejtörés volt ez nekem ebben a hónapban. A védőnő ugyanis azt mondta, hogy mivel nincs elég foga vacsira is inkább főzeléket kapjon. Na már most, így jó pár hét kiflizés után az átszoktatással vért izzadtunk, és vesztettünk. Amikor már délben sem akart főzeléket enni, még a kedvenceit sem, úgy döntöttem nem kínzom tovább. Persze igaza van a védőnőnek, a pelusban én is látom, hogy a darabos kaja sokszor ugyanúgy jön ki is, de attól tartottam, hogy ha folytatom erőnek erejével a főzelékesdit, esetleg elveszem a kedvét az egész evéstől. A másik dolog, ami fejtörést okozott, hogy nem lehetett vele együtt enni, mert ha mást látott a mi tányérunkban, akkor tutira nem kellett, amit neki főztem. Tehát először mindig ő evett és csak utána én, persze ez nem szegte kedvét, hogy az enyémből kapja a repetát. Ha viszont ebéd után mentünk valahova én inkább nem ebédeltem, csakhogy a délutáni alvásra hazaérjünk. Mondanom sem kell ilyenkor estére én már csak kóvályogtam. Szóval továbbra is együtt eszünk és próbálok mindig olyat és úgy főzni, amit ő is megehet, és amihez lehetőleg használhatja a kezét. Mert neki ez is fontos, ő önállóan akar enni. 

Fogzás: Végre három fogú lett Barni október 23-án. A bal felső egyes kibújt, mondjuk jó sokáig készülődött. Bár az alsók egy nap különbséggel jöttel elő, a jobb egyeske még mindig az ínye alatt szunnyad, csak úgy mint a felső ketteskék, és alul is duzzadtabb az ínye több helyütt. Biztos kell megint legalább 2-2,5 hónap mire teljesen kinő az a fog, és ha közben a másik is kibújik még akkor is elég murisan fog kinézni 3 kinőtt foggal.

Beszéd: Barni tökéletesen tudja utánozni a halacskát, azaz hangtalanul tátog. Nagyon cuki! Ügyesen ismételget  kétbetűs szótagokat, de a kedvenc szavak még mindig a baba, a mama, esetleg papa és számomra teljesen egyértelmű nem. Ha pápázik - ami elég esetleges - akkor viszont nem mondja, hogy pá, de még csak hasonlót sem. Annál inkább vigyorog a produkcióhoz. Új tudománya, hogy szájával ó betűt formázva szívja és fújja a levegőt, hang nem mindig jön ki, de ez az egész nagyon tetszik neki. Borzasztó jelentőségteljes arcot tud ehhez vágni, és persze az attrakció többnyire akkor történik, ha nagyon szerel valamit. És sikítozik, de olyan erősen, hogy az már dobhártya szaggató. Volt 3 napunk, amikor egyfolytában sikítozott, ha jól érezte magát, ha nem. Már felállt a hátamon a szőr, azt hittem sosem lesz vége! Mert 5 percig még muris és röhögsz rajta, 10 percnél már azt gondolod, hogy oké-oké, csak most már hagyd abba gyerekem, 15 perc után ezt el is mondod neki, 20 perc után még mindig mondod neki, 30 percnél feladod! +1 nap után pedig mehetsz Brad Pitt filmjébe zombi statisztának!

Alvás: Nagy esemény, hogy Barni átállt a napközbeni két alvásra. Ez viszonylag könnyedén ment, bár néhányszor előfordult, hogy reggel  is le kellett őt tenni, mert egyszerűen elborult. Szóval délelőtt csak a tízórai után megy aludni úgy 10 és 11 között. És kérem, csoda is történt, mert ilyenkor akár 2 órát is alszik, de egy óra az tuti. Azt azonban még mindig nem értem, hogy ha éjjel alszik egyben 11-12 órát, hogyan tud másfél óra ébrenlét után ismét aludni. Mert úgy érzem, ha ugyanúgy letenném őt, mint korábban, simán tudna aludni. Én gonosz pedig nem hagyom. Délután aztán 15-16 óra között megy aludni, de ekkor már rövidebbet, átlag 45 perc a penzuma. Néha, szerencsémre, kicsit hosszabb is sikerül. Az óraállítás azonban nem viselte meg különösebben, 2 napi kicsit korábban kelt reggel, de aztán visszaállt.

És kérem megvan az első cipő is! Igaz ennek még inkább az időjárás az oka elsősorban, de azért már lépeget is benne, igaz a kezét még fogni kell. Persze először nagyon furcsa volt neki, és azonnal leszedte a lábáról, mostanra azonban már megszokta.

El sem hiszem, hogy ilyen nagy fiú már, hiszen csak pár nap választ el bennünket az első szülinaptól. Hát igen kérem, onnantól már az éveket számoljuk csak! 

A mindjárt 1 éves fotói:

Tegnap este vacsora-randevúnk volt az én csodálatos férjemmel. Éppen 3 éve, hogy először együtt vacsoráztunk mi ketten, most pedig már férj-feleség vagyunk, és van egy csodálatos gyerekünk. Bennünket személyesen nem ismerő olvasónak kicsit rapidnak tűnhet ez a tempó. Én sem hittem az ilyenekben korábban, de velem, velünk is megtörtént, így bizton állítom van sors, végzet, mindegy minek hívjuk. A dolog akkor, ott a Kálvin téri Pata Negrában elrendeltetett. Az első évfordulónkon kérte meg Boci a kezem, a másodikon pedig nem volt már hátra egy hónapom a szülésig (persze ezt akkor még nem tudtuk).

Töki persze itthon maradt. A felvigyázást Nagyi és Napa vállalták természetesen. Nem izgultam, hogy gond lenne, hiszen már nyáron is elaludt nélkülünk. A nagyszülők vacsi időben érkeztek, és örömmel katonáztak Barninak, aki pedig hálásan produkálta magát. Közben én gyors használati utasítást adtam a gyerekhez. A legfontosabbnak - mint utóbb kiderült - az az információ bizonyult, hogy énekelni szoktam Barninak a fürdés utáni tejcsi-evés közben. Nagyi szerint mindaddig, míg nem kezdett el énekelni Töki csak a cumit rágta és nézelődött. Az énekszó azonban ismerőssé tette neki a helyzetet és már evett is. Hiába na, ez a szokás hatalma! Mi fürdetés közben hangos pápázások közepette mentünk el Bocival. Az elalvással semmi gond nem volt. Éjjel egyszer ébredt, akkor láttam rajta érzékelte, hogy már otthon vagyok, de ennyi. Nagy feneket nem kerített a dolognak.

Mivel ilyen flottul ment a tegnap este is, borzasztóan büszke vagyok magunkra, mindannyiunkra! Persze tudom, hogy ez gyerekfüggő is, mégis az a következetesség, amit január óta minden nap betartunk az esti "szertartással" kapcsolatban egyértelmű eredményt produkál. Na persze, rághatnám most a kefét, hogy simán el tudok menni a gyerekem mellől, meg sem érzi, ezért biztosan nem kötődik hozzám, vagy nem vagyok jó anya ... stb Ehelyett inkább azt gondolom, hogy Barni olyan érzelmi biztonságban él velünk, hogy, tudja (hiszen mindig el is mondom neki) számíthat ránk, elmegyünk ugyan, de jövünk vissza, és addig is olyan emberek gondjaira bízzuk, akik igazán szeretik. Szóval ő egy csodálatosan okos kisfiú!

Milyen jó, hogy egy baba életében végeláthatatlan sora van az ELSŐ dolgoknak! Most például fodrásznál voltunk, ugyanis már sokat lamentáltam, hogy kicsit igazítani kellene a fazonon.

Barni tarkóján a babahaja sok helyen megmaradt és mostanra elég hosszúra megnőtt, csakúgy mint a fejtetőn. Bár ez a hátsó körfrizkó lehetett volna a szexepilje, hiszen már születésekor is hosszabb volt ott a haja, és ha kicsit elfeküdte murisan elállt a fejétől. Ezért is neveztem el Yoda mesternek. (Megjegyzem a Csillagok háborúját egyszer sem néztem végig:o))

Megoldásnak Boci azt mondta, hogy toljuk le neki géppel, de elképzeltem, ahogyan Barni közben ficánkol, hiszen sosem tud egy helyben ülni, és máris láttam ahogyan itt-ott belevágunk a gyerekbe (oké tudom, hogy nem lehet). Mivel kisebb horror film rajzolódott ki előttem ezt az ötletet elvetettem. És tulajdonképpen el is napoltam a dolgot.

Aztán hazautaztunk anyukámhoz halottak napjára és pár napot Kiskörén töltöttünk a nagymama legnagyobb örömére. Mivel ott is téma lett az egyre érdekesebb frizura egy hirtelen ötlettől vezérelve felhívtam anya barátnőjének lányát, aki fodrász. Egyébként is mindig találkozunk velük, ha anyánál vagyunk, a gyerekei imádják Barnit. Ő persze azonnal igent mondott és rögtön a telefonhívás után mehettünk is. Olyan gyorsan történt minden, hogy időm sem volt elgondolkodni azon, hogyan kötöm majd le Töki figyelmét. Beültem a székbe, az ölembe kaptam magammal szemben, kapott egy doboznyi hajcsipeszt és mire mindet a földre dobálta már készen is voltunk. Szóval Töki nagyon ügyes volt!

Természetesen eltettem a levágott hajtincseket, és majd bekerül abba dobozba, amit karácsonyra szánok a manómnak. Lesz benne első cumi, kórházi karszalag, UH képek és egy csomó szentimentális dolog. Lehet, hogy ez egy fiúnak nem fog sokat jelenteni, ha felnő, de azt biztosan tudni fogja ebből is, hogy mennyire szeretjük, vártuk őt és milyen nagy élmény, hogy köztünk van.

Az mindig is egyértelmű volt, hogy Barni imádja a vizet. A babaúszásaink azonban nem mindig sikerültek jól. Ennek elsősorban a nappali alvás-mizéria az oka. Mert ugye az Murphy törvénynek is beillik, hogy ha úszni megyünk tuti nem alszik eleget a gyerek. Így a foglakozás felére elfárad, és aztán már csak nyűglődünk.

Nos, azért is tartottam a mai naptól, amikor is víz alatti felvételeket készítettek. Már jó előre beharangozták, és úgy döntöttünk megpróbáljuk. Ráadásul Nagyi és Napa is bejelentkeztek, hogy megnéznék Barnust úszás közben. Hát mondanom sem kell egész nap izgultam, hogy mi lesz ebből? A délutáni alvásért megküzdöttünk, 3-kor nem sikerült elaludnia, így adtam még neki egy félórát, de utána könyörtelen voltam. Rimánkodott kb 20 percet, de végül úgy bealudt, hogy kezdtem attól tartani ébresztenem kell, hiszen úszás előtt még uzsizni is kellett. Nem bíztam ugyanis a véletlenre, ha nem álmos, akkor nehogy az éhség gyötörje és azért legyen nyűgős.

Szóval pontosan ébredésre megérkeztek a nagyszülők is, én pedig teljesen indulásra készen álltam. Így kényelmesen meg tudtunk uzsonnázni is, sőt még arra is volt időnk, hogy a foglalkozás előtt a hempergőben Barni játszon egy kicsit. Sőt az attrakcióra Boci is odaért, így igazi családi heppening kerekedett!

Borzasztóan büszke vagyok a fiamra! A legjobb úszásunk volt a mai! Lehet, hogy Barninak kell a közönség? Olyan volt, mint egy kis hal, és úgy ugrott a medencébe, mintha mindig is ezt csinálta volna. 

A DVD majd december elejére lesz készen, de addig is néhány fotó (by Napa) ízelítőül:

Na kérem, mától hivatalosan is 3 fogú lett a kisember! Kibújt a bal felső 1-es így a nemzeti ünnep alkalmából. Igaz én már tegnap is mintha hallottam volna koccanni a kanalat, de hát két, már teljesen kinőtt alsó fog mellett igen nehéz megállapítani, hogy éppen melyiken kocog a kanál!

A készülődő fogacskát én már hetek óta láttam, emlékeim szerint egy bevásárlás közben a Cora-ban (hol máshol?) fedeztem fel, hogy készülődik valami. Állandóan mutogattam Bocinak, aki persze az elmúlt hétig semmit sem látott:o)))

A furcsa az, hogy míg az alsó egyesek egy nap különbséggel bújtak ki, addig most a jobb felső egyes még elég messze van. Látszik ugyan, de sokára lesz még abból valami.

A nagy örömre apa töklámpást faragott. A tökfejről készült fotót a családdal a következő kommenttel osztotta meg: "Na kinek van alul két, felül egy foga?"

Mivel a sztárfogról fotót készíteni nem áll módomban - Barnit nem tudnám semmivel lekötni, hogy eltűrje a fotózást és a szájában turkálást - álljon itt egy kép a töklámpásról:

Tegnap este osztálytalálkozón voltam. Érdekes, hogy szinte mindannyian arról számoltunk be, hogy otthon a reakció az újabb osztálytali hírére a következő volt: "már megint!" Hát igen 2 éve volt a 15 éves érettségi találkozónk. Na de nálunk nincs ebben semmi különös, mindig is gyakrabban találkoztunk - igaz általában szűkebb körben - mint a szokásos 5 év. A jubileumi találkozók inkább csak annyiban mások, hogy külföldön élők is hazajönnek, és Egerben jövünk össze. A minitalik pedig többnyire Budapesten vannak, hiszen itt élünk a legtöbben.

Sajnos a mostani összejövetelünknek szomorú apropója volt, drága, szeretett, tisztelt és még sorolhatnám a jelzőket, osztályfőnökünk elhunyt. Régóta működik a levelezőlistánk, így az e-mail-es emlékezések végül életre hívtak egy találkozót. Ahhoz képest, hogy kb 1 hét telt el az ötlet és a megvalósulás között, végül is a társaság fele ott volt. Ráadásul most nem egy éttermet választottunk, hanem egyikünk lakásán gyűltünk össze.

A kezdés este 7-re volt meghirdetve, én kb ekkor indultam el otthonról. A fiúk éppen vacsoráztak. Barnit igazából nem zavarta, hogy én nem ülök az asztalnál, és azt hiszem az sem hatotta meg különösebben, hogy integetve távoztam. Én meg izgultam, mert mostanában Pocak egyre inkább kezd anyás lenni, vannak napok, amikor szinte csak rajtam csüggene. Éppen ezért próbáltam minden infót átadni Bocinak. Nos, őszintén, tiszta hülye vagyok, hiszen minden estét együtt csinálunk végig, csak akkor nincs ott, amikor öltöztetés után kettesben maradok a gyerekkel kb 5, néha 10 percre. Persze nem nehéz kitalálni, hogy ez idő alatt mi történik a gyerekszobában: Barni lecsűri a tejcsijét, én meg énekelek hozzá - ez gondolom kihallatszik. Jó-jó, azt nem vártam Bocitól, hogy ő is énekeljen, de azt, hogy hol találja a gyerek pizsamaját, amikor az kiszúrja a szemét, legalább ötször elmondtam. Mentségemre szolgáljon, az én Bocikám is csak pasiból van! Sőt arról is alapos leírást adtam, hogy hogyan eszik a cumisüvegből, félálomban miket szokott csinálni az ölemben ...stb Tehát alapos és teljeskörű "használati utasítást" adtam arra az 5-10 percre. Mondanom sem kell tök feleslegesen. Boci nem telefonált rám, tehát minden rendben ment. Pedig többször ránéztem a telefonomra, ami nem volt a zsebemben. Miért is? Azt hiszem tudat alatt biztos voltam benne, hogy nem lesz semmi gond, hiszen Barnit minden este az apukája fürdeti 10 napos kora óta, ott volt minden esti öltöztetésnél, sőt sokáig ő csinálta, és gyakran megy ő simizni, ha elalvás után felsír. 

A fiúk tehát nyugodtan durmoltak, mikor éjfél után hazaértem. Egyikük sem ébredt fel. Bocit reggel kíváncsian kérdeztem a történtekről, de "nem volt semmi különös". Engem meg egész nap evett a fene, hogy hát most akkor szeret-e engem a kisfiam, ragaszkodik-e hozzám, kellek-e én neki? Na ugye milyen buta vagyok! Így sem, jó, meg úgy sem:o)))

Ma felmentést kaptam a vasárnapi ebédfőzés alól és elmentünk Visegrádra a Sirály étterembe ebédelni. Tavaly ott volt az esküvőnk, most pedig már a lassan egy éves kisfiunkkal mentünk. Hát.....

Nem voltak félelmeim, hogy Barni ott is fog majd enni, vittem neki az itthon elkészített főzeléket, de arra nem számítottam, hogy ő is rendel majd, persze csak a mi tányérunkból. 

Egyértelmű volt, hogy a játszósarokhoz legközelebbi asztalhoz telepszünk le, Barnit pedig azonnal szabadjára is engedtük. Mondanom sem kell nagyon tetszett neki a rengeteg, számára új játék, majd pedig hamarosan játszótársa is lett. Igaz a kb 2 évvel idősebb kisfiút csak nézte, de azt elég alaposan! Komolyan olyan volt, mint egy CIA-s megfigyelő. Közben persze az ölében egy kisautó, aminek a kerekeit egy ujjal és a legnagyobb műgonddal pörgette:o)))

Szóval, amikor megérkezett az ételünk Barni is bekéretszkedett az etetőszékbe. De nem kért a főzelékből, amit vittünk, hanem az izgatta mi van a mi tányérunkon. Nos, ilyen helyzetben még kissé gyakorlatlanok vagyunk Bocival, legközelebb arra is figyelnünk kell a rendeléskor, hogy mit ehet abból majd a gyerek. Mindenesetre gyorsan összeszedtük a tányérainkról a Pocak fogához valókat, aki boldogan látott hozzá a falatozáshoz. Ja, és még  a tányérját sem akarta ledobni az asztalról ha kiürült! Hiába na, tud viselkedni a gyerek! Barni első éttermi kalandja tehát remekül sikerült! Mi pedig büszke szülőként zsebeltük be Gabikától (tavaly ő segítette az esküvőnk szervezését és lebonyolítását) a dicséreteket. Ebéd után pedig sétáltunk egy nagyot, Pocak közben pedig horpasztott egy jót.

Mivel immár féléve, hogy elkezdtük a hozzátáplálást, ideje írnom arról is mi csúszik a legjobban. Őszintén, kissé nehéz dolgom van, mert Barni szívesen eszik meg mindent, amit feltálalok neki. Így volt ez már kezdetben is, amióta pedig egyre több darabos ételt eszik, azt hiszem nincs megállás. Szívesen kóstol meg bármit, és ha ízlik neki, akkor... Ha én eszem, és ő ezt látja, naná, hogy azonnal jelentkezik nálam, kapaszkodik és tátog, mint egy madárfióka. Így van ez akkor is, ha ő éppen akkor fejezte be az evést, és teli a pocakja. De ha együtt ebédelünk, akkor addig nem eszi meg a saját főzelékét, amíg nem adok valamit neki az én tányéromból. A minap egy-egy ceruzababbal a kezeiben lapátoltam belé az ebédjét, miközben én meg rakott zöldbabot ettem. Ma meg kivételesen nem főztem magamnak, hanem a fagyóból kaptam elő kész burgonyagombócot, nugátkrémeset...nyam-nyam, fini volt. Amint leültem az asztalhoz, Töki rögtön ott termett, felkapaszkodott és megállt a székem mellett, nézett rám a gyönyörű kék szemeivel és a tekintetével azt mondta: na, mama, mit eszel? én is! adjál már! Annyira kellett röhögnöm, hogy alig tudtam neki a gombócból olyan kis falatkát vágni, amin nem volt nugátkrém. Mert azt ugye má' mégse, kisfiam! Ezek után most már bennem csak egy kérdés motoszkál. Meddig tudom még becsapni? Nem kell már szerintem sok idő ahhoz, hogy a kis ujjacskájával mutassa majd: olyat is kérek!

Az abszolút Number 1: Spenótfőzelék túróval. Nem emlékszem azóta sem pontosan, utána kellene néznem, de az olaszoknak van valami spenótos ricottás kajájuk, ami nekem nagyon ízlett. Ez adta az ötletet, mikor azon gondolkodtam mit adjak feltétnek a spenóthoz. Akkor már napok óta hús volt az ebédhez, a tojást még nem vezettük be, én pedig valami változatosságot akartam.  Így készítem: jó két marék spenótlevelet forró vízbe dobok 3-4 percre, majd leszűrőm és újabb vízben felteszem főni egy nagyobb szem kockára vágott krumpli társaságában. (Mostanság persze már nem forrázok, hanem rögtön a második lépéssel kezdek, de eleinte a spenót és a sóska magas oxánsav tartalmát így próbáltam csökkenteni.) Épp csak annyi vizet teszek rá, hogy ellepje. Ha a krumpli megpuhult az egészet turmixolom egy teáskanál olívaolajjal és két púpos evőkanál túróval. És mivel nincs spenót fokhagyma nélkül Barni tányérját kicsit kikenem egy kis fokhagymával. Emlékeim szerint a rekordunk ebből úgy 30 dkg körül van.

Mediterrán zöldségek Claus Hipp nyomán, avagy Finomfőzelék a'la Dél a következő, amit nagy mennyiségben képes pillanatok alatt elpusztítani. Bár igyekszem minden nap főzni Barninak, azért kap üveges babakaját is. Nem tartom én ezt ördögtől való dolognak, sőt! Szerencsém van, hogy Barni az üvegeset és az én főztömet is eszi, így könnyen mehetünk bárhova. Szóval mikor egyik nap Barni 2 üveggel puszilt be ebből a bébiételből, nem restelltem elolvasni az üvegen feltüntetett hozzávalókat. Azóta én készítem neki. Bár nem hasonlítottam össze a kettőt soha, szerencsére az én variációm is csúszik neki. Ez a következő: egy kisebb padlizsánt és cukkinit forró sütőben megsütök. Melléjük dobok még egy piros húsú paprikát is. A padlizsánt sütés előtt villával megszurkálom. Közben egy vöröshagyma cikket, egy kisebb sárgarépát, egy nagyobb krumplival felteszek főni. Megint csak annyi vízzel, ami éppen ellepi. Egy nagyobb paradicsomot forró vízbe merítek pár percre, hogy letudjam húzni a héját, majd feldarabolom és a többihez teszem főni. Fűszerezésnek 2-3 bazsalikom levél a teraszról, egy csipet oregánó és kakukkfű kerül a főzőlébe. Amikor a padlizsán megsült leszedem a héját és egy nagyobb darabot vágok belőle, a többit pedig lefagyasztom. A paprika viaszos héját is lehúzom és kb a felét teszem bele egy adagba, a többi ebből is megy a fagyasztóba. Minden megy a turmixgépbe egy teáskanál olívaolaj kíséretében, pár pörgetés és kész. Ha ilyenkor a paradicsomot keveslem, ilyenkor még adok hozzá egy kis paradicsompürét. Csirkehúsival is nagyon finom, mostanában pedig egy kisebb fokhagyma gerezd is fő bele.

Bevallom a nagyon egyszerű, de nagyszerű Tökfőzelék, amit nem lehet megunni, nálunk Jolly Joker. Ha nincs ötletem, vagy sietünk valami miatt szinte mindig ezt a főzeléket készítem. Barni pedig imádja! Kezdetben az egész annyiból állt, hogy a gyalult tököt (kb két nagyobb marékkal) egy nagyobb krumplival és kaporral összefőztem és turmixoltam olívaolajjal. Sőt, talán a legelején még kapor sem volt! Aztán a tejföl bevezetésével, már az is került bele jó nagy evőkanállal. Mára pedig már szinte teljesen úgy készítem, mintha magamnak csinálnám, azzal a különbséggel, hogy piros paprikát (nem is értem miért? hát magyar ez a gyerek, vagy mi!) és tejet nem használok. Szóval egy nagyobb cikk vörös hagymát pici olívaolajon megpuhítok, rádobom a tököt és pár percig együtt párolom. Aztán felöntöm vízzel és hozzáteszem a krumplit és friss kaporlevelet. Ha megpuhultak mehetnek tumixolni, bele a tejföl és kész is. Pocaknak natúran, csirkemájjal, és főtt tojással is ízlik. 

Folyt. köv.

Végre Barni integet! Igaz még mindig esetleges az új tudománya, de azért a ma reggel könnyfakasztó volt. Miért is?

Nos, hetek óta tanítgatom a pápázásra. Eleinte még integetett is, igaz szinte kivétel nélkül számunkra kevésbé fontos embereknek. Majd rászokott arra, hogy este a fürdőkádban integette el az aznapi adagot egyszerre. Néhány nap után azonban erről is leszokott. Ennek ellenére mi kitartóan ismételtük a reggeli szertartást, amikor Boci munkába indul. Minden reggel kikísérjük apát a lépcsőházba, aki a lépcsőfordulóban megáll és integet. Barnit persze minden jobban érdekli a pápázáson kívül, így egyre lemondóbban pillantottunk össze reggelente Bocival.

De ma! Mivel Barnival mi még éppen reggeliztünk, mikor Boci indult, így a ma reggeli kísérés elmaradt. Barni az etetőszékben ült, és amikor Boci integetve búcsúzott tőle az előszobában állva, ő széles mosoly közepette integetett a kis kezével. Bocival mindketten annyira meglepődtünk, hogy fél pillanatra lefagytunk, de aztán gyorsan újra pápázásra buzdítottuk. Ő pedig vihogva újból integetett! 

Hát bevallom, megkönnyeztük:o))) 

Ma volt az utolsó meleg  - már-már nyári meleg - őszi nap, holnaptól jön a rossz idő! Ezt kihasználva Annuséknál voltunk "topic-baba" találkozón. Igaz rajtunk kívül csak a házigazda volt a találkozón sajnos, a többiek nem tudtak eljönni. Már sokadjára próbáltuk megszervezni, de eddig amolyan igazi baba-mama buli nem jött össze. Talán egyszer majd mégis...

Ettől függetlenül jól éreztünk magunkat! Érdekes, hogy Barni a vele egy korú Nikivel nem nagyon tudott mit kezdeni, bezzeg a nővérével, Izával! Hiába na, az idősebb csajokra bukik. Amúgy nagyon aranyosak voltak, ahogyan a babakarámban játszottak, és méregették egymást. 

Sajnos Barninak az alvás kimaradt, az autóban hazafelé is csak félórát szunyált, de ennek ellenére a legnagyobb boldogságban tűrte utána a bevásárlást. Mégis csak hatással voltak rá a lányok!

Annusnak még egyszer köszi a finom ebédet és a társaságot! Remélem legközelebb többen leszünk.

Úristen már csak két hónap és 1 éves lesz! És már október 5-e van, én pedig nem írtam meg a havi beszámolómat, pedig azt ígértem naprakész lesz a blog. Nem mentegetőzöm, egy fekete pont bevésve!

Megint sok minden történt velünk, ez a hónap is sűrű volt, sok-sok programmal. Az időjárás kegyes volt hozzánk az idén, és ezt mi ki is használtuk.

Barni szeptember 1-jén 8090 grammot nyomott, hosszát tekintve az általam mért adat 73,5 cm. Nem tudom miért, de hosszra most nem mérték meg, így nekem kellett ügyeskednem. Őszintén szólva, most egy hónap elteltével már nem vállalkoznék a mérésre, ugyanis Barni legújabb "tudománya", hogy egy pillanatra sem marad nyugton. Hihetetlen milyen praktikákat ki nem próbálok, csakhogy egy másodperc erejéig fekve maradjon pl  a tisztába tételhez, az öltözködést pedig már meg sem említem. Esténként, fürdés után Boci kikerekedett szemekkel nézi, hogy harcolunk mi. Persze próbál segíteni, és az összes állatot megmutatja neki, ugat, nyávog ...stb Régebben, ha bárhova mennünk kellett, először mindig én készülődtem el, mára ez megfordult, mert az öltöztetés során néha úgy leizzadok, hogy akár kezdhetném újra az öltözködést.

Mozgás: A hónap attrakciója az állás! Persze már a múlt hónapban is írtam, hogy Barni felállt, de mindig úgy, ha mi a padlón ültünk és ő belénk kapaszkodva állt fel. Nos a technika tökéletesedett és most már áll mindenhol, kanapé mellett, kiságyban, járókában, szekrénybe kapaszkodva, teraszon, fürdőkádban, kinyitott mosogatógépnél...stb Apropó mosogatógép, az egyik nagy kedvenc lett, amint kinyitjuk - persze a lakás bármely pontján meghallja, és még kétségeink voltak a hallásával kapcsolatban - ott terem és rendezkedik. Őszintén izgulok, hogy a ki- és bepakolással tudok-e elég gyors lenni, attól tartok egyszer odalesz az összes tányérunk:o))) És az állás nem minden! Barni egyre többet mászik! Már kezdtem izgulni, hogy mire vissza kell mennünk a Dévényeshez, még mindig nem lesz meghatározó jelentőségű a mászás. Aztán nem így lett, épp a kontroll időpontja előtt 1 nappal, Gabiéknál vendégségben, lenyűgözött bennünket, és azóta napról napra egyre többet mászik. (A kontroll egyébként elmaradt a gyógytornász betegsége miatt, és én úgy döntöttem nem is kérünk új időpontot, hiszen nincs problémánk.)

Evés: Jelentem az étkezések még mindig problémamentesek! Sőt! A hónap eleje óta együtt vacsorázunk fürdés előtt. (Persze fürdés után még kell a tejcsi is.) Barni kedvence a kifli sajtkrémmel! A saját tányérjába kapja a kis katonákat, amit felcsipeget. Amint üres a tányér azonnal repül is, vagy éppen morog a szolgákra, ha lassúak vagyunk a katonázásban. A csőrös itatópohárral is összebarátkozott, most már nem engedi ki a szájából a vizet, hanem le is nyeli. Talán ez segített abban is, hogy egyre inkább megeszi a darabosabb ételeket is, és egy kisujj körömnyi főtt krumpliban nem akar megfulladni. Ráadásul egyre inkább az érdekli, amit mi eszünk, de nemcsak érdekli, hanem szívesen meg is kóstolja. A töltött paprika, túrós palacsinta, pogácsa, gulyás, mind, mind ízlett neki. Nem tudom írtam-e már de túl vagyunk a tejföl és tejszín bevezetésén is, ezektől sem volt semmilyen allergiás tünete szerencsére. Ja, a múlt hónapban kóstolta először a tölcsért, amin akkor legalább félórát nyammogott. Mostanra azonban én lassabban eszek meg egy gombóc fagyit, mint ő a tölcsért:o)))

Fogzás: Azon kívül, hogy a hónap végén 2 rosszabb éjszakát  először a fogzás számlájára írtunk nem történt semmi jelentős esemény. Szóval Barni továbbra is "kétfogú" és nem is mutatkozik egyelőre több fogacska.

Beszéd: Nos úgy tűnik ez a hónap inkább a mozgásfejlődésé. Bár be nem áll a szája, újabb szavakat nem fedeztünk fel a szókincsében. Mi persze kitartóan magyarázunk neki, és igyekszünk mindent ugyanazzal a szóval megnevezni mindig. Egyelőre azonban a bababba, és a mamamama váltogatása teljesen kielégíti őt. Az ó-zást is abbahagyta, helyette inkább ajajajaj van.

Alvás: Bármikor, ha egy kicsi változás is van a napi alvási rutinban, arra gondolok, hogy Barni próbálkozik átállni a háromról két nappali alvásra. Aztán persze nem ez történik. Igazából még mindig nem értem, hogy a hosszú - 10-11 órás  - éjszakai alvás után hogyan tud elfáradni egy, maximum másfél óra alatt! Jó lenne, ha ez az alvása maradna majd el, a déli pedig előrébb tolódna délelőttre, aztán jöhetne egy kora délutáni ebéd után. Oké, oké álmodozom! Na de tényleg, jó lenne valahogyan az ebéd utáni alvás felé terelni, hiszen a bölcsődében, óvodában is akkor alszanak a gyerekek. Nagyon nem merek beavatkozni, így is kényes kérdés felénk a nappali alvás. Barni szinte kizárólag csak itthon, az ágyában tud hosszabbakat aludni. Máshol sokkal felületesebben alszik, annak ellenére, hogy az éjjeli alvással sehol sincs gondunk.

A hónap legnagyobb híre, hogy Barni jövő szeptember 1-jétől bölcsődés lesz! El sem hiszem, hogy nélkülem lesz majd egész nap. Persze már most is hetente egy napot a nagyszüleivel tölt, de azért az mégis más. Még jó, hogy egy évem van hozzászokni a gondolathoz. A választott bölcsőde Vácon van, Boci már le is adta a jelentkezési lapot. Amint élesedik majd a helyzet ebben a témában, úgy is írok róla, most legyen elég ennyi.

Most pedig íme a hónap fotói:

A múltkori  kérdésre megvan a válasz! Büszkén jelentem, hogy Barni mászik, szépen szabályosan. Na jó tudom, hogy ezt eddig is tudta, de mégis a helyzetváltoztatásai nagyrészt kúszásból álltak. Aztán ahogyan teltek a napok úgy mászott egyre többet, eleinte a magasan lévő dolgokhoz egy darabig kúszott, majd a cél előtt négykézlábra állt és az utolsó centiket mászva tette meg. Mostanra pedig  már 90%-ban mászik.

Persze még van néha kúszás is, főleg, ha nagyon csúszik a padló, ami ruhában ugye elkerülhetetlen. Amikor viszont egy szál bodyban jól tapad a térdecskéje is csak úgy iramodik, imádom ahogyan csattognak a ki kezei a padlón. És persze közben többnyire magyaráz. 

Igyekszem egy videót csinálni, amint meglesz ideteszem.

Erről a témáról többször kezdtem el írni, majd többször töröltem a leírtakat és még többször elbőgtem magam. Ezért úgy döntöttem, amíg könnyek nélkül nem tudom megosztani a gondolataimat a témáról, nem fejezem be. Szóval ez a többedik nekifutásom már, és előre szólok, hosszú lesz.

És miért most? Nos az indítattást két dolog adta. Egyrészt a múltkori, hétvégi Ringatón, amiről írtam is, sokan szoptatták ott a tömegben a babájukat. Félreértés ne essék, én ezért nem ítélem el őket, sőt bennem is inkább vágyakozást keltett dolog. Persze azért már igenis elítélem a közvetlenül mellettünk, előttünk, mögöttünk szoptatókat (háhá! nem én hunyászkodom meg!) amiért lesajnáló vagy éppen utálkozó pillantást vettek rám, mikor a táskámból elővettem Barni üveges tejbegrízét! Igenis hölgyeim, így ismeretlenül is, kikérem magamnak ezeket a tekinteteket! A másik dolog, ami sarkallt a befejezésre, a szomszédunk kijelentése vagyis kijelentései voltak. Majdnem egyidősek a gyerekeink, és ő még mindig szoptat. Őszintén, kicsit elegem van abból, hogy akármikor találkozunk azzal jön: "mi még csak kóstolgatunk ezt-azt, mert a dokinéni szorgalmazta, de a gyerek egyébként cicfan" vagy "nálunk az ebéd olyan, hogy a leves cici, aztán egy kis főzi, majd a desszert megint cici". És én még őszintén beszéltem ennek a nőnek arról milyen problémával küszködtem és ez mennyire megviselt! Hát elég hülye voltam! 

Na mindegy is. Mivel eddig nem bőgtem el magam, folytatom, vagyis az eddigi írásaimat cifrázom kicsit. Íme:

Sokszor gondoltam végig könnyes szemmel miért is nem sikerült nekünk a szoptatás? Azt hiszem az okokat pontokba lehetne szedni, na de ez nem olyan dolog, amiről felsorolásszerűen, érzelmek nélkül lehetne írni. Soha nem gondoltam volna a terhesség alatt, hogy a szoptatás gondot fog okozni, én szoptatni akartam és kész, azt hittem ez elég. Bár egyesek még pocakos koromban felhívták a figyelmemet a téma különböző internetes oldalaira, de igazából nem olvasgattam ezeket. Ez volt a baj? Nem hiszem, és úgy gondolom a témában egyébként is kevés objektív írás van, a neten leginkább csak a fanatikusokkal találkozhat az ember. De tényleg! Így utólag beleolvasva ezekbe az írásokba, egyikben sem találtam még csak utalást sem pl a mi problémáinkra. Mindenesetre a várandósságom idején szoptatásra készültem, a szülésfelkészítőn elhangzottakat jól az agyamba véstem, szóval azt hittem a leckét megtanultam. Aztán megszületett Barni!

Nos, a kórházban Barni kb egy órán belül a mellemen volt, hiába született császármetszéssel, és volt is ereje! Meglepő érzés volt! Gondolom a rózsaszín világban és fanatikuséknál itt az következik, hogy ettől az érzéstől aztán minden leglegleg lett, és értelmet kapott a világ ...stb. Én ilyet nem éreztem. A fizikai érzékelés tényleg meglepő volt, a fejemben pedig leginkább az motoszkált, hogy ezt is meg lehet szokni. Amúgy segítséget, igazit, nem nagyon kaptam, kaptunk. A kórházi védőnőnek legalább ötször szóltam mire "ránk ért" és végül csak annyit mondott, hogy jól csinálom és használjak bimbóvédőt a jobb mellemnél, azt ugyanis nem nagyon tudta  Barni bekapni. Végül a hazamenetelünk napján közölte, hogy akár kb 20 ml tejet tudna fejni a melleimből egyenként. Hogyan? Azt már nem mutatta meg, hiába mondtam, hogy hát én próbáltam, de nem sikerül néhány cseppnél többet elővarázsolnom. Arra is persze önállóan jöttem rá, hogy nem is kell bimbóvédőt használnom, ha mellszívóval mondjuk úgy előkészítem a terepet. Utolsó kórházi napunkon ráadásul nem nagyon mértem súlyváltozást Barninál szopizás előtt és után, amitől kétségbeestem. Ilyen indulás után mondanom sem kell, nem igazán magabiztosan mentünk haza zsebünkben az első tápszer recepttel.

Otthon aztán a védőnő szárnyai alá kellett volna kerülnünk, akiért Boci még a hazamenetelünk napján elment, még a bérelt mérleget sem kellett cipelnie. Aztán ugyan jött hetente, de szárnyai nem voltak, és nem voltak tanácsai és nem volt semmije sem! Barni súlya pedig tovább csökkent, továbbra sem mértünk változást így minden szoptatás után adtunk tápszert is. Szerintem azt is a védőnek kellett volna elmondania, hogy mikortól álljak le a mindkét mellből való szoptatásról, merthogy ugye a szülés felkészítőn az hangzott el, hogy 15 perc egyik mell, 15 perc másik mell a tejtermelés megfelelő beindulásáig. Én az utolsó pillanatig mindkét mellemből szoptattam, kivéve az éjjeli etetéseket!

Szóval segítségünk nem igazán volt, de akartam és nem adtam fel. Ugyanakkor a szülés után hormonváltozásoktól és baby blue állapottól, meg persze a sikertelenségtől olyan boldogtalan voltam, hogy a szívem szakadt meg néha. Egy elefánt itatására elég volna, amennyi könnyet elsírtam nap mint nap. Már-már az is eszembe jutott, hogy  tudat alatt biztosan nem is akarom én ezt, mert azért elég furcsa érzés elsőre, amíg meg nem szokja az ember. Persze a család és a barátaim biztattak, és arról is biztosítottak, hogy nem vagyok rossz, ha nem sikerül.

Barni december végére összekapta magát, mikor 4 hetes volt hívtam egy szoptatási tanácsadót. A 4 hét alatt is, minden egyes etetést szoptatással kezdtünk, én pedig minden tejfakasztó praktikát kipróbáltam. Annyit ettem, hogy már a fülem jött ki, és annyit ittam, hogy a nap jó részét a WC-n ülve kellett töltenem, mert állandóan pisilnem kellett. Esküszöm a terhesség alatt nem volt ilyen. A szoptatási tanácsadónak persze sírva panaszoltam minden bajom. Igazából ő segített a legtöbbet. Ő volt az első, aki figyelt arra, amit mondtam, azaz hogy Barni nem úgy tartja a száját szopizás közben, mint ahogyan azt máshol látom. Szerinte kissé csapott volt Barnus álla, amiatt nem tudott rendesen vákumot képezni. Féltem, hogy a cumisüveggel már elrontottuk. Mert hát igyekeztünk mi anélkül tápszert adni, de elég nehézkes volt. Még cumisüveggel is fele folyton a nyakába folyt, azaz a cumira sem tudott rendesen rátapadni. Talán nem voltak elég erősek a száj körüli izmai? Esetleg túl nagy volt neki eleinte a mellbimbóm?

Ezt már sosem tudjuk meg, mint ahogyan azt sem, hogy volt-e elég tejem? Szerintem igen, mert egy idő után folyt. Folyt, ha melegből hidegre mentem, ha sírt a gyerek, zuhanyzás után és ha Barni szopizott az egyikből. A melltartóbetétem folyton elázott. Amikor elmentem kabátot venni - már bőven benne jártunk a januárban - úgy értem haza, hogy a kardigánom alatt a blúzom teljesen el volt ázva. Nem éreztem tej leadási reflexet, vagyis éreztem, csak nem olyankor, mint mások. Hát ettől megint selejtesnek éreztem magam! És még mindig mértem szinte minden szoptatást, egyre gyakrabban 90-110 grammokat is. Akkor miért adtunk mégis tápszert, illetve miért nem álltunk le vele? Megpróbáltuk, de tapasztalanok voltunk, és nem tudtuk, hogy első este nem feltétlenül azért sír a gyerek mert éhes, hanem mert fáj a hasa. Pechünkre a hasfájás szinte napra pontosan akkor köszöntött be az életünkbe, amikor meg akartunk szabadulni a tápszertől. Én pedig az állandó mérésbe őröltem bele, folyton akkor mennyiségre próbáltam kiegészíteni az etetéseket tápszerrel, ami annak dobozán szerepelt. Ha 90 grammot szopott, akkor még 20 ml tápszert adtam neki, mert a dobozon az szerepelt kb 110 ml-t kell ennie! Barni persze nem volt hülye, ha nem kellett neki nem ette meg! Szinte egész februárban arról panaszkodtam, hogy úgy kell üldözni a tápszeres üveggel. Most magabiztosan kijelentem Barni egész februárban szinte csak anyatejet kapott! 

Ekkor nagyon kellett volna segítség, olyantól, aki velünk van egész nap, akár több nap is egymás után és objektíven látva a dolgokat tud tanácsot adni. És kitart, elfogadja, ha eleinte elutasítóak vagyunk, higgadtan és odaadóan segít. De nem volt ilyen személy! Miért? Utólag ért bennünket az a vád, ha ezt vádnak lehet nevezni egyáltalán, hogy mi mindig is túlzottan önállóak voltunk és nem nagyon tűrtünk beleszólást a dolgainkba. Én megfordítanám a dolgot, mindig is önállóak voltunk mindketten, és ez mindig kisebb odafigyelést igényel, ráadásul ez így kényelmes is. De akkor is igényel óvó, féltő, védő tekinteteket! Szóval Bocival mi eddigre már elveszítettük a témával kapcsolatos teljes realitásérzékünket, sőt még azzal is meg kellett küzdenünk, hogyan vezekeljünk, ha valaki tanácsát nem fogadtuk meg, vagy inkább már be sem tudtuk fogadni. Tehát elvesztünk, én fanatikusan mértem, Boci pedig jobb ötlete nem lévén asszisztált nekem. És így szépen beleszoktunk a helyzetbe. Persze bennem dúltak az érzelmek, és amikor egyedül voltam a gyerekkel csak sírtam és sírtam. El akartam menni jó messzire, mert úgy éreztem, hogy csak terhére vagyok mindenkinek mert ilyen problémáink vannak, és ami a legszörnyűbb úgy éreztem, hogy nem vagyok elég jó, Barni és Boci jobbat érdemelnek, képtelen vagyok családot összetartani, gyerekkel bánni, szeretni, szeretve lenni, veszekedni, kibékülni...stb, én csak egy munkakutya vagyok! Ez aztán totális depresszióba taszított, de jól nevelt kislányként, jó tanuló, jó sportoló, mindenben folyton a legjobbak között lévőként álarcot öltöttem magamra, a külvilágnak mást mutattam, sőt az igazán rossz állapotomban még el is hittem ezt a mást!

Ennek volt köszönhető, hogy márciusban aztán ismét neki fogtam a szoptatási kérdésnek, újból fejtem mint egy gép. Csak ez az egy járt a fejemben. Nem és nem, nem bukhatom meg ebben, hiszen én is a legjobbat akarom a gyerekemnek. Oly annyira blokkolt ez az érzés, hogy nem engedett kiteljesedni az új szerepemben, éltem, mint egy gép.  Miért kezdtem el újból? Mert folyton abba ütköztem, hogy lesajnáló, szánakozó, de rosszabb esetekben kioktató, gyűlölködő megnyilvánulásokat kapok, amiért tápszert is adok a babámnak. " Milyen aranyos, kiegyensúlyozott baba! Ugye szopik?" - volt mindig az első kérdés. Én pedig őszintén válaszoltam...

Nagyon lassan gyógyultam meg! Nem tudom honnan volt erőm, hogy legmélyebbről, felismerve a helyzetemet szisztematikusan centiről centire húzzam vissza magam a valóságba. Azt viszont tudom, hogy erre majdnem rámentünk! Amikor pedig végleg abbahagytam a szoptatást már tudtam és végre el is hittem, hogy attól mert tovább kínlódnék biztosan nem lennék jobb. És még a SORS is a kegyeibe fogadott bennünket, mert a hozzátáplálás zökkenőmentesen ment/megy nálunk. 

Bár nagy nyilvánosság előtt nem reklámoztam soha, hogy blogot írok Barni fejlődéséről, végezetül mégis minden, a mi naplónkba beleolvasónak egy gondolat: egy csecsemőnek legjobb az anyatej, de vannak olyan élethelyzetek, amikor nem jön össze a szoptatás - lásd fent is egy ilyen, és még számtalan létezik - a nem szoptató, vagy nemcsak szoptató anya mégis ugyanolyan anya. Üzenem továbbá a fanatikus szoptatóknak, ligásoknak, minden szánakozónak és lesajnálónak, hogy nagyon szívesen vállaltam volna mellgyulladást, berepedező mellbimbót és mindenféle fizikai fájdalmat, ahelyett ami velem, velünk történt, ahelyett a lelki fájdalom helyett, amit hónapokon keresztül éreztem és érzek még ma is. Szóval csak óvatosan a szánakozással, kioktatással, megbélyegzéssel!

Ja, mondanom sem kell, a bejegyzés nem született meg könnyek nélkül:o)))

Ma méltó módon megünnepeltük Barni 10 hónapos szülinapját! Elmentünk a Margit szigetre ebéd után hármasban!

Igazából az ötletet az adta, hogy barátnőmék meséltek a szigeten lévő vadasparkról. Gondoltuk, mielőtt nekivágnánk az igazi állatkertnek próbálkozzunk kisebb méretekben. Másrészt Barni imádja a kutyákat, és amikor anyukámnál voltunk minden más állatnak nagyon örült.

Most azonban a Vadasparkban nem nagyon hatották meg az állatok, talán  a pónik egy kicsit, de minden kutya annál inkább izgatta. Kutya pedig volt bőven! Szóval igazából kutya-lesen voltunk. Láttunk kicsit, nagyot, rövid és hosszú szőrűt, barnát, szürkét, fehéret, feketét, tarkát...stb. És mindegyiknek nagyon örült! Mi meg eszelősen toltuk a babakocsit arra, amerre kutyát láttunk:o))) 

Kutyalesen apa nyakában:

Betegek vagyunk úgy kollektíve családilag. Nem kell megijedni nem vészes, a dokinéni szerint egy gyengébb vírus. Először ugye Barni kezdte már vasárnap éjjel rosszul aludt. Kedd reggelre aztán folyt az orra. Leszívtam neki, de nem volt sárga a váladék, láza sem volt, így nem mentünk orvoshoz. Gondoltam csütörtökön úgy is esedékes a havi tanácsadás, majd akkor megmutatom. Így is lett, akkor kaptuk a fenti választ.

Szerencsére nem is lett rosszabb, szerdán már nem is folyt magától az orra, de szörcsögött kicsit, ezért leszívtuk. Szerda estére aztán nekem is elkezdett fájni a torkom, tegnap pedig állandóan tüsszentenem kellett és elindult az orrom, mintha egy csapot nyitottak volna ki. Az éjjel nagyon rossz volt, bedugult az orrom, tele a torkom, csak szenvedtem. Barnusnak továbbra is szörcsög néha, gondolom neki is dugul, ezért lefekvés előtt egy kis tengervizes orrsprayvel befújok neki, ami biztos megkönnyebbülést hozhat, mert simán engedi, csakúgy mint az orrszívást. Ma reggel aztán már Boci is rákezdett. Kíváncsi vagyok ő megússza-e?

Szóval úgy tűnik még sem az újabb fogak okozták a rosszabb éjszakákat.

Ma voltunk ismét tanácsadáson. Kicsit többet kellett várnunk, mint máskor, de Barnit ez nem zavarta. A tanácsadó épülete jól visszhangzik, amit Barni nagyon élvezett. Folyton kiabált, sikongatott, annyira, hogy be kellett csukni a rendelő ajtaját, mert már zavaró volt. Próbáltam én győzködni a fiamat, hogy csendesebben is jó lesz, de ő annál jobban rákezdett.

Persze a műsor a rendelőben is folytatódott, még véletlenül sem akart fekve maradni a vizsgálóasztalon. Alig bírtam lefogni, míg a dokinéni meghallgatta. Barni úgy gondolta, hogy asztalokon nagyon sok érdekes dolog van, és azt bizony ő mind meg is vizsgálná azonnal, így állandóan nekiiramodott. Azért nehezen, de sikerült őt megmérnünk közös erővel, 8260 gramm, 74 cm hivatalosan, bár szerintem 75 cm volt a helyes, na de annyira ficergett! Fogak száma továbbra is kettő, de ellentétben a múlt hónappal most meg is mutatta a dokinéninek. Megvolt az első kukivizsgálat is, sajnos elég szűk a fitymája, de egyelőre még nincs teendő. Mostantól azonban mindig fogja a dokinéni vizsgálni, és ha nem változik legkésőbb 2 éves kora körül szükség lesz egy kisebb műtétre. Remélem ezt elkerüljük!

Bár a vizsgálattal gyorsan végeztünk, a váróban az öltözködés nekem úgy tűnt órákat vett igénybe. Szinte már az összes várakozó anyuka, ölében a gyerekével körbeállt bennünket és próbálták Barnit figyelmét felkelteni. Még a védőnéni is kijött hozzánk, de ő is csak annyit tudott mondani: "és még most jön a tél, a még több ruha!" Remélem előbb-utóbb enyhül kicsit ez a helyzet, mert ha így marad tényleg nehéz napok várnak rám. 

Felkészülve a tortúrára inkább autóval mentünk, nehogy nagyon belecsússzunk az alvásidőbe, de Pocak ma úgy döntött nem alszik! Pedig bevásárlós napunk is volt! No azért mégis csak rendes gyerek, mert bár se reggel, se délben nem aludt egy percet sem a bevásárlást zokszó nélkül tűrte. Hazafelé az utolsó métereken kidőlt az autóban, én meg őrizhettem a parkolóban:o))) Mindösszesen 25 percet aludt! Remélem ez nem egy új szokás!

Barni immár lassan 2,5 hónapja két fogú. Július közepe óta azonban semmi! Pedig a szakirodalom azt írja, hogy a fogzás megindulásakor 3-4 hetente lehet újabbakra számítani. Hát igen a szakirodalom, amit kezdő szülőként én is elolvasok. Igaz, ahogyan telnek a hónapok úgy vagyok egyre magabiztosabb és kevesebbet forgatom a könyveket.

Az elmúlt két éjszakánk igen nehéz volt, pedig semmi előjel nem mutatott rá, hogy így lesz. Jó-jó, kinek mi a nehéz! Barni már jó pár hónapja kényeztet bennünket azzal, hogy este 8 órától reggelig többnyire egy mukkanás nélkül durmol. Ezzel szemben most fél-egy óránként felsír, igaz nem ébred fel teljesen, de akkor is... Szóval nagy dolgokat nem igényel, nem akar felkelni és játszani, nem ordít órákon át, egy simogatás és a cumi elég is és megnyugszik, alszik tovább. Csak aztán mire én visszaalszom, azaz visszaaludnék egy ilyen akció után már ismét mennem kell! Hiába elszoktam már ettől!

És mi köze ennek a fogzáshoz? Nos, mielőtt nyár derekán a két alsó fog kibújt szintén voltak hasonló éjszakáink... azt hiszem. Persze próbálok bekukkantani a gyerek szájába, de ez lehetetlen küldetés. Ha nem halucinálok, eddig olyan mintha a két felső szemfoga helyén lenne duzzadtabb az ínye. Jól fog kinézni, ha tényleg azok bújnak ki, kis vámpír lesz:o)))

Aztán persze, lehet, hogy a nehéz éjszakáink a tegnap jelentkező orrfolyásnak tudhatók be. Vagy az orrfolyás is a fogzás miatt van? Ááááá...csak találgatok. Mindegy, most várni kell és kiderül. Addig is zombi üzemmódra kapcsolok.

Nagyon jó hétvégénk volt! Már pénteken belecsaptunk a lecsóba! Délelőtt  Ringatóra mentünk Káposztásra, délután babaúszás. 

Ringatóra már régen készültem Barnival: Emlékeim szerint azt mondtam, hogyha kitavaszodik megyünk. Hát nem mentünk. Miért? Kicsinek tartottam hozzá, és a gyógytorna akkor elég programot adott. Így e téren csak most debütáltunk, abszolút sikerrel. Persze Barninak inkább a sok gyerek, azaz a banda jelentette élményt. Azonnal hozzácsapódott két örökmozgó két éveshez, azok futkorásztak Barni meg hason vagy mászva követte őket. Mondanom sem kell nem sokáig tudtam megtartani az ölemben. Amikor azonban a foglalkozást vezető hangszeren kezdett el játszani Barni szoftvere lefagyott, megigézve nézte. Na és egy-egy dal végén a csiklandozáskor ő kacagott a legnagyobbakat, már a többi anyuka is megmosolyogta. Nekem sajnos az éneklés nem ment olyan jól. Azt hittem már sok gyerekdalt ismerek és meg is tanultam őket, de azok teljesen újak voltak. Sebaj, majd legközelebb.

Fél 6-ra aztán babaúszásra mentünk. Mostanában nem megy olyan jól a merülés, de azért még majd próbálkozunk, aztán ha nem lesz javulás nem erőltetem. Pacsálni imád, de mivel sírt egy idő után a merülős gyakorlatokat kihagytuk. Úszás után azonban a hempergőben olyan jót játszott, alig tudtam hazahozni. Nagyokat kacagva bemászott a mászó alagútba és az oldalán lévő lyukakon dobált ki mindent. Én meg kukucsoltam neki, állatfigurákat dugtam be a lyukakon, amitől még tapsikolt is örömében.

Szombaton, ebéd után (isteni ebédet főztem, idén először sütőtök krémlevest és kacsacombot juhtúrós gombával) ismét Ringatóra mentünk immár Bocival együtt a Millenárisra, ahol évadnyitó volt "Ezer anya énekel" címmel. A kis banditánk azt is nagyon élvezte, hatalmas tér volt, ahol kúszhatott, mászhatott, úgy kellett vadászni. Beálltunk táncolni is, és a színpadnál jól megnéztük a hangszereket. A közönség jó részt kicsit fanatikus volt szerintem, de ez nem rontotta el a kedvünket. Azért meg kell jegyezzem, hogy páran, akik ott a legnagyobb tömeg kellős közepén is szoptattak akár 2 éves gyereket is, ölni tudtak volna a szemükkel, amikor uzsonnára előhúztam a táskámból Barninak az üveges tejbegrízt. De most már ezt nem veszem magamra! Sőt ez adott indíttatást arra, hogy végre befejezzem a  szoptatásról írt bejegyezésemet. Egyébként Pocak jól elfáradt, hazafelé az autóban el is aludt, így mi megálltunk fagyizni.

Vasárnap  a barátnőmékhez voltunk hivatalosak ebédre. Naná, hogy Barni tovább aludt délben mint szokott, így kisebb csúszással, de megérkeztünk. Szuper jó idő volt, a két kicsi (Bettike, aki most múlt 1 éves és Barni) teljesen bejárták az egész teraszt. Barninak a grillsütő tetszett a legjobban, naná volt alul ajtaja, lehetett csapkodni. Aztán irány  a kert. Hú ez mennyire hiányzik nekünk! Hinta, homokozó, csúszda... stb Nálunk is vannak ilyenek, de azért az mégis más, ha a saját teraszunkról lehet lesétálni a saját udvarunkra. Barni kipróbálta a homokozót, természetesen meg is kóstolta a homokot. Azt hiszem nagy építőmester lesz belőle majd jövőre. És természetesen Barni nagyon élvezte a lányok társaságát. Ugyan még kicsik ahhoz, hogy együtt játszanak, de azért a "nem szabad bulikban" mégis jól egymásra találtak. Bettike és Barni rögtön felfedezték  a hinta állványát tartó kampókat. Tündike, pedig meg is mutatta a kicsiknek hogyan kell azt kihúzni a földből. Persze ilyen kalandok közepette a délutáni alvásnak annyi lett. Próbálkoztunk, de csak hazafelé az autóban szundított egy gyorsat.

A csajokkal a homokozóban:

Vasárnap estére teli élményekkel jól esően mindhárman elfáradtunk. Aztán jött az éjszaka...

Lassan már egy hete itthon vagyunk, de csak most jut időm, hogy írjak az elmúlt hetünkről, amit anyánál töltöttünk Kiskörén. Nagyon jól éreztük magunkat, szuper volt az idő, igazi nyár a kora őszben, az első napokban 30 fok fölött volt a nappali hőmérséklet.

Egy kis felsőtárkányi kitérővel érkeztünk meg anyához vasárnap délután. Meglátogattuk ugyanis nagynénéméket. Az unokatesómék is otthon voltak, így Bocit ők hozták vissza, mi pedig Kisköre felé vettük az irányt. A Nagymama már nagyon várt bennünket! Teljes izgalomban volt, hogy egy hétig unokázhat, ráadásul úgy intézte, hogy végig szabadságon legyen. Amikor 1 hét elteltével hazafelé készülődtünk azt mondta, hogy most pihenne 3 napot és utána újrakezdené:o))) Hát igen, most már a nagyszülők számára is emészthető korban van Barni! És bár egyszer ők is voltak pici gyerekek szülei, az elmúlt 30-35 év azért sok mindent kitöröl. Mindenesetre nekünk arany életünk volt ez alatt az egy hét alatt, mondhatni full-service.

Mivel Barni anyával ritkábban találkozik, nagyon örültem neki, hogy amint beléptünk az ajtón széles vigyor keretében azonnal anyához kapaszkodott, és szinte le sem szakadt róla egy héten keresztül. Milyen érdekes, hogy a gyerekek mennyire megérzik ki az, aki kényezteti őket! Ők ketten olyan szimbiózisban voltak végig, hogy talán azt sem vette volna észre a kisfiam, ha én nem vagyok ott. Minden este együtt vacsoráztak, a Nagymama katonázott neki, persze ha nem volt elég gyors, akkor Barni egy morgással azonnal jelezett. Aztán anya fürdette óriási sikongatások közepette. Megtanította neki, hogyan kell a csúszásgátló kis halakat a kád oldalára tapasztani, majd leszedni. Voltak baromfi nézőben, láttak lovaskocsit, tehenet, birkát, kutyát, macskát. Barni ezeknek mindig nagyon örült, először mindig jól megszemlélte az új dolgokat, állatokat majd óriási kacagásban tört ki. Mondanom sem kell anya mindig  büszkén tolta a babakocsit és zsebelte be a dicséreteket, és természetesen mindenkinek elmondta, hogy mi mindent is tud már az unokája.

Most már a lakás minden pontját felfedezte, imádta csapkodni az ajtókat, szekrényajtókat. Ha ébren volt állandó csapkodás hallatszott a lakásból. Hosszú percekig játszott a hűtőszekrény előtt és pakolgatta, megrágta a hűtőmágneseket. A lépcsőházban pedig mindig kiabált, a szomszédok mindig tudták mikor jövünk, mikor megyünk. De volt, hogy leült a bejárati ajtó elé és nagy höhö-kel jelezte, hogy most aztán azonnal vigye őt ki a Nagymama, hogy kiáltson egyet-kettőt. Erre persze megjelent valamelyik szomszéd és azonnal beinvitálta magához őket. Így Barni felfedezte a szomszédlakásokat is, ha már egyszer beinvitálták ő mindent megnézett. De a Nagymami kapható volt arra is mindig, hogy az erkélyen megrázzák a szélharangot, vagy éppen a csillárokat egy kicsit meglóbálják. Barni kiválóan tudta jelezni, hogy éppen ezeket akarja csinálni és azt is tudta, hogy ezt nem tőlem kell kérnie.

Érdekes dolog történt azonban az evésében. Már itthon is megfigyeltem, hogy Barni egyre inkább érdeklődik aziránt, hogy mi mit eszünk, és szívesen ki is próbálja. Na de olyan még nem fordult elő, hogy nem egye meg a saját ebédjét és addig hisztizzen, amíg nem kap az enyémből! Minden nap együtt ebédeltünk, itthon ez nem mindig van így, mert ha délután dolgunk van, akkor én igyekszem az alvásidejében elkészíteni az ő ebédjét és megenni az enyémet, hogy utána mielőbb tudjunk indulni pl bevásárolni. Egyik nap szó szerint erősen verte az asztalt a túrós palacsintáért! Hát adtunk neki. Na nem sokat, pár csipet tésztát és egy kis túrót. Úgy gondolom mivel ilyen jól eszik és szívesen kipróbálja az új ízeket miért ne? Végül is semmi gondot nem okozott neki áttérni a tápszerről, eltekintve attól a rövid ideig tartó keményebb széklettől. Aztán másnap nem volt hajlandó megenni a saját főzelékét lévén az sárga színű volt, mi pedig pirosat ettünk, míg fel nem turbóztam neki egy kis paradicsomszósszal az én tányéromból. Látni kellett volna, ahogyan mérgesen kalimpált a kis lábaival az etetőszékben, morgott és csapkodta az asztalt. És nem lehetett becsapni, csak akkor volt jó, ha a saját tányérunkból adtunk neki! Előszeretettel kóstolta meg a leveseket is, persze meglepődött az állagán, de éppen a hazaindulásunk napján nem lehetett megvigasztalni, amíg nem kapott ő is egy kis gulyáslevest. Remélem ez az érdeklődés azt jelenti, hogy nem kell 2 éves koráig külön főznöm neki és lassan majd azt eszi, amit mi. Persze ehhez kellene még több fogacska, de Kiskörén sem bújt ki újabb.

Alvás ügyben megerősödött bennem a korábbi tapasztalatom, miszerint Pocak nappal csak is itthon, az itteni ágyában tud jól aludni. Kiskörén is megvolt a napi háromszori alvása, de felületesebb és rövidebb mint itthon. Éjszaka azonban továbbra sem volt gond, igaz egy alkalommal előfordult, hogy kb ötször is meg kellett őt simiznem egy éjjel, de nem virrasztottunk. Alvás ügyben rám is jó világ volt, ha Barni aludt én is szinte kivétel nélkül lefeküdtem, vagy tévéztem kicsit, szóval tényleg nyaraltam én is. Sőt reggelente anya kelt Barnihoz és ette őt meg, persze én is mindig felébredtem, de olyan jó volt még egy kicsit nyújtózkodni.

Voltunk keresztanyáméknál is, ott két dolog izgatta. Természetesen a baromfiudvar, persze csak ölben. Hangos kurjongatásokkal próbálta újra és újra a kakast rávenni a kukorékolásra, az pedig fújta. Olyan volt, mint a kis Vuk a kacsával, esküszöm ki lehetett olvasni a gyerek szeméből:"várj csak kis tarajos, csak tanuljak meg járni, majd jól meggyömöszöllek!" Aztán legalább egy félórán keresztül pörgette Máté lábán a görkori kerekeit, óriási műgonddal a kis mutatóujjával. Dédimamának is bemutatta az összes tudományát, aki búcsúzóul túrós palacsintát sütött nekünk, én azonnal rávetettem magam és mivel Pocak ezt meglátta... Dédipapa házánál azonnal összehaverkodott Cuki kutyával, gurgulázva kacagott rajta. A kutya meg azonnal levette, hogy Barninak az tetszik ha kergeti előtte a sípoló labdáját. A kapcsolat, mert kérem ez már az, oly annyira erős lett, hogy Cuki a kád mellett ült akkor is, amikor Barni az udvaron fürdött. Mivel jó meleg volt anya előkapta az én - nem tévedés tényleg az enyém volt - 35 éves babakádamat, melegített bele vizet és már lehetett is pancsolni. Barnit pedig nem kellett nagyon unszolni, imádja a vizet, pancsolt is rendesen. Eszembe jutott, amikor ovisként én pancsoltam ugyanott, a szőlőlugas alatt, ugyanabban a kádban (hihetetlen, hogy anya mit meg nem őriz)!

Nehéz szívvel jöttem haza, mert bár már vágytam Boci után nagyon, olyan nehéz volt ott hagyni anyát, bárcsak közelebb lenne! De hamarosan megint megyünk, halottak napja környékén pár napot ismét ott töltünk.

Legjobb pillanataink:

Barni biciklizett! Egyelőre még nem egyedül, de kipróbálta a bicikli csomagtartóján a gyerekülést. Az elbeszélések szerint nem tiltakozott:o))) Azért elbeszélések szerint, mert e jeles eseményen én nem voltam jelen. Barni ugyanis szerdán ismét Nagyi és Napa szeretetét élvezhette egész nap. 

Szóval az úgy esett, hogy a nagyszülők (is) szeretnek bringázni, és velünk ellentétben szoktak is rendszeresen. Na már most adott egyrészről a bringamánia, másrészről pedig nem szabad elfelejtenünk, hogy 3 unokás nagyszülőkről van szó. Naná, hogy van gyerekülés! Mivel Barni már stabilan ül, jött a dolog magától.  

Pocaknak tetszett a dolog, állítólag végig a földet nézte, nem látta még ilyen gyorsan suhanni maga alatt! Csak az a fránya bukósisak ne lett volna, pedig olyan kis huszáros benne:o)))

Szóval én is kedvet kaptam a dologhoz, főleg ha hosszú meleg ősz lenne. Igaz van némi akadály, a bicajom Kismaroson és még gyerekülésünk sincs.

Apropó gyerekülés! Hétfő óta az autóban már nem a hordozót használjuk. Bizony, bizony Barni "előrenézős" ülésben utazik. Igaz majd egy kiló hiányzik az előírás szerint, de az övek már most is szorosan tartják, így aztán felavattuk. Barni imádja, mert sokkal jobban kilát, és persze én is jobban látom őt.

Ma egy Dévényes gyógytornásznál jártunk a Bethesda kórházban. Miért? Nos azért, mert nem hagyott nyugodni, hogy a június végi kúszás után olyan sokára történtek a  dolgok. De leginkább az izgatott, hogy Barni kúszása, hiába teltek a hetek, nem lett szimmetrikus. A kezeivel jól dolgozik, a jobb lábát is szépen használja, de a balt szinte csak tartja. Ezért döntöttem úgy, hogy megmutatom egy speciális fejlesztőnek. Ennek a mai találkozónak a szervezése persze még azelőtt történt, hogy Barni felült és felállt volna.

Szerencsére azonban minden rendben van vele. Nincs nyoma feszességnek és tud is mászni - ezt persze én is láttam már, amikor a fű szúrta a hasát. Valószínűleg a karjai nem elég erősek, és a kúszás kényelmesebb neki. Ez eredhet abból, hogy eleinte sem szeretett hason lenni, kevésszer nyomta fel magát, így nem erősödtek meg a karjai eléggé. Azt javasolta a gyógytornász, hogy amikor kúszik kicsit emeljem meg a mellkasánál fogva, így leveszek egy kis terhet a karjairól. Ezt gyakoroljam vele amikor csak lehet és előbb-utóbb elfog indulni. A felállást sem csinálja még tökéletesen, ahhoz is kaptunk segítséget. 3 hét múlva újra megnézi majd, szerinte addigra minden rendben lesz, ha nem akkor esetleg kezeli majd, de egyelőre nem tartja szükségesnek.

Akkor most gyakorlunk!

Szuper napunk volt ma! Kiélveztük az utolsó nyári hétvégét. Barni mintagyerek volt, evett, játszott, aludt. A nap eseménye a közös vacsora, vagyis az olyan közös vacsora, amikor Pocak önállóan eszik és iszik! Persze ezen igazából meg sem kell lepődni, mert már a nyaralás alatt is elemében volt, ha körbe ültük az asztalt. 

Szóval az este úgy gondoltam, mivel mindent megeszik, amit kezébe adunk biztosan fel is csipegeti majd. Előkaptam tehát a nagymamától kapott csúszásgátlós Ikea-s tányért és csőrős poharat - szuper találmány - és neki is megterítettem az asztalhoz. Kapott zsemle darabokat sajtkrémmel és paradicsomot - ez mostanság nagyon csúszik. Még csak mutatni sem kellett mit kell csinálnia, amint beültettük a székbe szépen hozzálátott, egy szó nélkül úgy vacsorázott mint a nagyok. A csőrös poharából is gyönyörűen ivott, kicsit ugyan vizes lett a ruhája, de mit számít az. 

Íme:

Bocival mi meg arról beszélgettünk evés közben, hogy milyen nagy fiú már, pár hónapja pedig... Jaj, mindjárt iskolás lesz, és házasodik:o)))) 

Az evésről van videó is, hozom majd mihamarabb!