Tegnap este osztálytalálkozón voltam. Érdekes, hogy szinte mindannyian arról számoltunk be, hogy otthon a reakció az újabb osztálytali hírére a következő volt: "már megint!" Hát igen 2 éve volt a 15 éves érettségi találkozónk. Na de nálunk nincs ebben semmi különös, mindig is gyakrabban találkoztunk - igaz általában szűkebb körben - mint a szokásos 5 év. A jubileumi találkozók inkább csak annyiban mások, hogy külföldön élők is hazajönnek, és Egerben jövünk össze. A minitalik pedig többnyire Budapesten vannak, hiszen itt élünk a legtöbben.

Sajnos a mostani összejövetelünknek szomorú apropója volt, drága, szeretett, tisztelt és még sorolhatnám a jelzőket, osztályfőnökünk elhunyt. Régóta működik a levelezőlistánk, így az e-mail-es emlékezések végül életre hívtak egy találkozót. Ahhoz képest, hogy kb 1 hét telt el az ötlet és a megvalósulás között, végül is a társaság fele ott volt. Ráadásul most nem egy éttermet választottunk, hanem egyikünk lakásán gyűltünk össze.

A kezdés este 7-re volt meghirdetve, én kb ekkor indultam el otthonról. A fiúk éppen vacsoráztak. Barnit igazából nem zavarta, hogy én nem ülök az asztalnál, és azt hiszem az sem hatotta meg különösebben, hogy integetve távoztam. Én meg izgultam, mert mostanában Pocak egyre inkább kezd anyás lenni, vannak napok, amikor szinte csak rajtam csüggene. Éppen ezért próbáltam minden infót átadni Bocinak. Nos, őszintén, tiszta hülye vagyok, hiszen minden estét együtt csinálunk végig, csak akkor nincs ott, amikor öltöztetés után kettesben maradok a gyerekkel kb 5, néha 10 percre. Persze nem nehéz kitalálni, hogy ez idő alatt mi történik a gyerekszobában: Barni lecsűri a tejcsijét, én meg énekelek hozzá - ez gondolom kihallatszik. Jó-jó, azt nem vártam Bocitól, hogy ő is énekeljen, de azt, hogy hol találja a gyerek pizsamaját, amikor az kiszúrja a szemét, legalább ötször elmondtam. Mentségemre szolgáljon, az én Bocikám is csak pasiból van! Sőt arról is alapos leírást adtam, hogy hogyan eszik a cumisüvegből, félálomban miket szokott csinálni az ölemben ...stb Tehát alapos és teljeskörű "használati utasítást" adtam arra az 5-10 percre. Mondanom sem kell tök feleslegesen. Boci nem telefonált rám, tehát minden rendben ment. Pedig többször ránéztem a telefonomra, ami nem volt a zsebemben. Miért is? Azt hiszem tudat alatt biztos voltam benne, hogy nem lesz semmi gond, hiszen Barnit minden este az apukája fürdeti 10 napos kora óta, ott volt minden esti öltöztetésnél, sőt sokáig ő csinálta, és gyakran megy ő simizni, ha elalvás után felsír. 

A fiúk tehát nyugodtan durmoltak, mikor éjfél után hazaértem. Egyikük sem ébredt fel. Bocit reggel kíváncsian kérdeztem a történtekről, de "nem volt semmi különös". Engem meg egész nap evett a fene, hogy hát most akkor szeret-e engem a kisfiam, ragaszkodik-e hozzám, kellek-e én neki? Na ugye milyen buta vagyok! Így sem, jó, meg úgy sem:o)))