Barni híradó

A februárnak nagy reményekkel vágtunk neki azt követően, hogy az altatás kérdése megoldódott, bár kicsit izgultam ugyan az első védőoltás miatt. Az igazi idegességet azonban Barni hallása okozta, és ezt meg meg lehetett fejelni!

Február 1-jén én magam vállalkoztam arra, hogy az oltásra és a státuszvizsgálatra elmegyünk  a tanácsadóba, és ne a doktornő jöjjön házhoz. Barni délelőtti alvási és evési szokásait figyelembe véve kértem időpontot, majd néhány nappal előbb bejártuk gyalog az útvonalat, hogy tudjam mennyi idő alatt érhetünk oda. Szóval azon a keddi napon boldogan toltam a babakocsit, tudtam, hogy a súlya rendben van, kezdett fodrosodni a combja:o))). Egyébként is, amikor a doktornő először nálunk járt Barni születése után, azt mondta neki: "egészséges, stramm, kis kölyök vagy te Barnus, de egy kis husit még szedhettél volna magadra odabenn!"

Minden annyira gyorsan történt! Ráadásul én leragadtam az elején a méreteknél. Barni 2 hónaposan 4640 g-ot nyomott és 58 cm volt. (Hiába na, már az 56-os rugik is kezdtek kicsik lenni!) Aztán a doktornő megvizsgálta, majd azt mondta, hogy ő akkor tudna nyugodtan aludni, ha Barnit látná egy neurológus! Ez volt az a pillanat, amikor teljesen lefagytam, már kérdezni sem tudtam, és ezután még az oltás is hátra volt. Akkor ott inkább erre koncentráltam, gyorsan meg tudjam vigasztalni a kicsikémet. Bár ő kis hős volt és nem sírt nagyon. A kezembe adott beutalóval szinte kisonfordáltam magamhoz ölelve, sőt szorítva Barnit és alig vártam, hogy elmehessek onnan. Zokogva hívtam Bocit telefonon, aki próbált minél többet kiszedni belőlem, de csak annyit tudtam mondani, hogy a doktornő szerint kissé feszes az izomzata. A következő héten már meg is jártuk a neurológiát, ahol szerencsére nem találtak semmi komolyat, és egy kis gyógytornát, valamint babamasszázst javasoltak. 

Így február közepétől hetente egyszer fix programunk volt, és a hónap is ennek jegyében telt. A gyógytornász mindig megmutatta a gyakorlatokat, amit aztán itthon kellett csinálni. Barni nem mindig volt ebben partner, sőt eleinte nagyon nem akarta. Utálta ha hasra fordítottam, 2 másodperc múlva hangos üvöltésbe kezdett. Aztán a gombóchintás gyakorlatokat egyre jobban kezdte élvezni és így volt ez az esti, fürdés előtti masszázzsal is. Igaz, ha a kezére került sor illetve hasra fordítottam a hátmasszázshoz akkor sírni kezdett. Ettől függetlenül minden nap igyekeztem legalább 20 percig gyúrni, közben pedig énekeltem neki.

Így fejlődött:

Evés: Minden próbálkozásom ellenére sem sikerült a tápszert kiiktatni az életünkből, de Barni minden etetéskor először cicizett mindkét mellemből, és csak utána kapott pótlást, ami többnyire nem is kellett azonnal. Na persze így én mindig azt hittem, hogy nem eszik eleget. Abból próbáltam ugyanis kiindulni, hogy a tápszeres dobozon mekkora adag szerepel ajánlott mennyiségnek. Szinte minden szoptatást mértem, és a mért adat alapján próbáltam kiegészíteni az étkezést tápszerrel. Éjszaka még mindig kétszer evett, de akkor csak szopizott , már pótlást sem kért és éjjel egyszerre csak az egyik mellemből evett. Még egy nagy problémánk megoldódott a hónap során. Barni januárban már egyre gyakrabban volt szorulásos, sokszor 7-8 napig nem volt produktum és ez láthatóan megviselte őt. Végül tápszert váltottunk, áttértünk egy szenzitív fajtára, amitől ez a probléma is megoldódott.

Alvás: A pólyázással az alvásgondjaink nagyjából megoldódtak. Kialakult egy napi alvásrendje, reggel általában 7, fél 8 körül kelt. Reggeli után szinte azonnal, de nagyjából 1 óra múlva aludt kb 40-45 percet. Délelőtt 11 körül ismét elfáradt, és olyankor aludt 4 órát, általában du 3 körül ébredt. Viszont estig már többször nem aludt, még pólyázva sem, pedig mindig próbálkoztam legkésőbb 5, fél 6 körül letenni, de hiába. Így mikor Boci hazaért a munkából többnyire már nagyon nyűgös volt. A masszázsig mindig apa próbálta szórakoztatni, hozni-vinni a lakásban.

Beszéd: a hónap vége felé Barni megszólalt! Na nem úgy! De hosszan próbálkozott hangot kiadni, és ez végre sikerült is. Egy délutáni hosszú alvás után történt. Annyira édes volt! Azonnal kaptunk a kameráért és megörökítettük. De ezen túl elkezdett vékony hangon pürrögni, mintha énekelt volna. Leginkább Bocit tisztelte meg vele fürdés közben, vagy a reggeli ébredés után adott ki ilyen hangokat. Néha-néha már sikított is egy-egy nagyot, amitől aztán kellően megijedt és sírásban tört ki:"anya, gyere gyorsan, valaki a fülembe ordított!" A legjobb mégis az volt, amikor úgy akart dumálni, hogy közben az öklét is a szájába dugta, sőt a nyálát is fújta - na ebből lett a félrenyelés.