A kórházi tartózkodástól nem vártam sokat, így nem is csalódhattam. Pénz beszél, kutya ugat, avagy Isten hozott a magyar egészségügyben. Mindent összevetve azért nem volt olyan rossz.
A szülés utáni éjjel még nem kelhettem fel az érzéstelenítő miatt, hajnalban azonban már próbálkozhattam. A tervem az volt, hogy reggel már sétálva várom Bocit, aki munkába menet bejött hozzám és együtt hozhatjuk ki a csecsemő részlegből Barnit. Nos a terv csak részben sikerült, én tényleg sétáltam már mire jött, de a babáknál eléggé elhúzódott a vizit, amit Boci már nem tudott megvárni.
Mit mondjak, nagyon rossz volt felkelni, fájt, fájt és fájt. De összeszorítottam a fogam és megcsináltam, hajnali 4-kor már azzal küszködtem, hogy felálljak és bár kísérettel, de kimenjek a mosdóba.
Anyukám délelőtt megérkezett, nem is lehetett volna otthon tartani, kíváncsi volt az unokájára, na meg rám. Szörnyen izgult értem, értünk, amikor a műtőbe voltam. Nagyon jó volt, hogy ott volt velem az első nap, mert mindig a kezembe adta Barnit. A felállás és a leülés azért még elég komótosan ment. Ráadásul, amikor közölte velem a gyerekorvos, hogy Barninál szívzörejt hallott anya volt aki mindenről alaposan kikérdezte. Délután segített átköltözni a fizetős szobába, ami annyiban volt más, hogy nem kórházi bútorokkal volt berendezve, és volt benn fürdőszoba. Boci szerint azonban szégyen, hogy ezért fizetni kell! Hát kérem ez a keleti kényelem! Ebben a szobában olyan alacsony volt az ágy, hogy alig tudtam leülni, de a legrosszabb mégis az volt, hogy nem láttam Barnit a kocsiban, ha én is lefeküdtem. Így magam mellé tettem az ágyba, ott szuszogott mellettem, én meg csak néztem, hol mosolyogva, hol pedig könnyes szemmel.
Boci minden szabad percét velünk töltötte. Nem sok apuka volt, aki este fél 11-kor hagyta el az osztályt:o))) Mindenben kezébe vette az irányítást, ha szükségem volt valamire azonnal ugrasztotta a nővéreket, vagy a csecsemősöket.
Apropó csecsemősök! Arra sokan felkészítettek, hogy a legtöbb kórházban a csecsemősök nem a legsegítőkészebbek, én mégis reménykedtem. Felesleges volt! Az egyik csecsemős mikor segítséget kértem a szoptatáshoz, bejött a szobába, elkapta azt a mellem, amiből éppen nem szoptattam, majd közölte: "az ilyen kismellűeknek, mint én, még a hóna alatt is tej van, nem lesz itt baj"! Húzgáljam a gyerek haját, ha elalszik a cicimen. Ennyi volt! De a kórházi védőnő is hasonlóan reagált. Hazajövetelünk napján közölte, hogy kb 30 ml tejet tudna lefejni ott rögtön egy cicimből. És amikor kérdeztem, hogy akkor nekem miért nem sikerül, még véletlenül sem nézte meg, hogy jól csinálom-e, vagy jól működik-e egyáltalán a mellszívóm.
Összesen 5 napot töltöttünk benn, és bár már vasárnap hazajöhettünk volna, mégis maradtunk még 1 napot. Ennek oka az volt, hogy így Barnit is az osztályos gyerekorvos engedte haza, és nem egy ügyeletes, valamint engem is meg tudott vizsgálni az orvosom, sőt ki is szedte a varratokat. így azért már nem kellett külön visszamennem.
Képek a kórházi napokról:
