Végre elérkezett a terhesség utolsó harmada, ekkor már "nagyon" terhesnek néztem ki. Imádtam ezt az állapotot, a napról napra gömbölyödő pocakomat, büszkén is viseltem azt. Szerencsére a szeptemberi ijedtség nem jelentkezett újra és minden rendben volt velünk, Barni, anya és apa jól voltak.
A terhességnek ez az időszaka, amikor a legtöbb nőt elkapja a fészekrakási vágy. Így volt ez velem is, alig vártam, hogy moshassam a babaruhákat, amiket kaptunk, megvegyük a szükséges holmikat, egyáltalán berendezzük a babaszobát, azaz Barni-lakot. Röhejesnek tűnik, de külön excel táblát készítettem a babakocsikról, újrafestettem a kisszobát, és nem tudom hányszor beszéltük át a bababútort. Ja, majdnem kifelejtettem: új fényképezőgépet vettünk! Ezt apa választotta, én csak színébe szóltam bele:o)))
Október végéig dolgoztam fél napokban, és még egy hónapom volt otthon a szülésig. Persze akkor még nem tudtam, hogy csak 1 hónap van hátra! És bár jól éreztem magam a jövő miatti aggodalom elég érdekes dolgokat hozott ki belőlem. Esténként kétségbeesve fogadtam Bocit azzal, hogy Barni nem mozgott eleget egész nap. És ez így is volt, persze tudtam én, hogy ilyenkor már kisebb a hely és kevesebbet mozognak, többet alszanak, de ilyen napokon Barni napi többszöri csuklása is elmaradt. Babó ugyanis már a pocakban is rengetegszer csuklott, sokszor akár 5-10 percig is. Megnyugtatásomra ilyenkor mindig bementünk a kórházba, a szülőszobán aztán amint rám tették a CTG-t Barni olyan ficánkolásba kezdett, hogy szerintem az ügyletes szülésznők rendszerint kiröhögtek.
Barni szobáját a legnagyobb szeretettel terveztük és csinosítgattuk. Sok színt szerettünk volna, hogy vidám és érdekes legyen - azt hiszem sikerült. Ma pedig már azt is elmondhatom, hogy szerintem kicsi fiunk imádja is. A babaszoba berendezésében mindenki részt vett. Anyukám azzal, hogy megőrizte a kiságyam és Barni azt kaphatta meg. Napa azzal, hogy lefestette az ágyat, Nagyi azzal, hogy gyönyörű rácsvédőt varrt rá - Barni most is nagyon imádja - és képet hímezett, bár akkor azt akkor még nem láttuk. Mi pedig...3D-s puzzle képeket raktam össze, amit a férjem bekeretezett. Nagy műgonddal vásároltuk meg a kiságy fölé a forgót, a névbetűket az ajtóra és még sorolhatnám.
Ami probléma volt, hogy Barni továbbra is farfekvéses volt, nem akart befordulni. A babák ugyanis a 28. és 32. hét között fejvégű pozícióba fordulnak, de Barni nem akart. Ma sem tudni miért? Ez determinálta, hogy Babó császármetszéssel jön majd a világra. Én ebben nem vitatkoztam az orvosommal, maximálisan megbíztam benne és szerintem be is bizonyosodott, hogy nem volt más megoldás. Persze egy kicsit elkeseredtem, hogy nem természetes úton szülök majd. Találkoztunk a szülésznővel is, aki elsőre szimpatikus volt, és bár a császáros szülés nem igényel akkora szülésznői támogatást én azért fontosnak tartottam, hogy már az elején legyen egy biztos pontunk. A 36. héten aztán elkezdődött a heti kórházi CTG ellenőrzés (na jó én csak egyszer voltam, mert a következő héten már babáztam). A CTG után találkoztam a dokival, akivel megbeszéltük, hogy ha Barni marad 'faros baba' és addig magától nem kívánkozik ki, akkor december 21-én minden sürgősségi eset után mi vagyunk az elsők a műtéti tervben. Bíztam benne, hogy Barni nem vár addig, azt azért nem gondoltam volna, hogy egy hét múlva már a karomban is tartom, mindenesetre jó volt tudni végre egy konkrét dátumot, mikor találkozhatunk végre.
Az utolsó hetet a szülés előtt a karácsonyi ajándékok beszerzésével, az adventi készülődéssel töltöttem. Nálunk a 2010-es adventi időszak duplán volt a várakozás időszaka! Adventi naptárat készítettem a Szerelmemnek, nem tudva, melyik nap rejti majd a legnagyobb kincset. Amikor az ajándékokat a pici zsákokba töltöttem egy-egy napnál eljátszottam a gondolattal, hogy az lesz az - arra persze még véletlenül sem gondoltam, hogy rögtön az első lesz az! Majd a szülés előtti szombaton adventi koszorút készítettünk közösen, közben azon lamentáltunk hányadik gyertyát gyújtjuk már hármasban?
Végre rájöttem van kézügyességem! Ez jól jön majd anyukaként, ha barkácsolni kell:o))
És végül az utolsó pocakfotó:
Barninak:
Minden nappal közelebb kerültem ahhoz, hogy végre láthassalak. Kíváncsiságom, hogy milyen vagy, egy percig nem hagyott nyugodni. Szinte csak rád tudtam gondolni, csak veled tudtam foglalkozni! Ahogyan kerekedett a pocakom tudtam, hogy egyre nagyobb és ezzel egyre erősebb vagy. És én büszkén viseltelek! Apával együtt nagyon-nagyon vártunk már!
