A terhesség alatt mindvégig azért izgultam, hogy karácsonyra otthon legyünk. Mivel Barni nem várta meg a kiírt időpontot, sőt a jó előre rögzített műtéti tervre is fittyet hányt, szerencsére már otthon tölthettük az ünnepeket.
Más volt ez a karácsony, mint az eddigiek! Nagyon más!
Számomra a karácsony nem csak a szeretet ünnepe, hanem a családé is. Elképzelhetetlennek tartom, hogy az év utolsó napjait ne a családom, szeretteim körében töltsem. Barni születésével mi is igazi család lettünk, ami még mindig hihetetlen és felfoghatatlan volt mindkettőnknek. Az ünnepi hangulat rajtam egyébként is mindig érződik, kicsit érzelmesebb vagyok azokban a napokban, most pedig a tomboló hormonjaim rátettek nem egy, hanem nagyon sok lapáttal. Folyton bőgtem.
Bár nagyon szeretem ezt az ünnepet és mindig nagyon is készülök rá, a mostani lightosra sikerült. Persze fánk volt, és szokás szerint Boci díszítette, de részemről a sütés-főzés-rendezkedés-díszítgetés elmaradt.
A Szentestét Nagyival és Napával töltöttük, ők láttak el bennünket minden földi jóval. Ajándékra egyikünk sem vágyott igazán, hiszen a legszebb ajándék ott szuszogott a másik szobában. Azért a Szerelmemnek sikerült engem meglepnie, nem is kicsit, főként mert még vicces is volt. A nagy dobozban, kis doboz, abban még kisebb doboz, végül egy ékszeres doboz, amiben nem volt semmi. Drága Bocikám nagy színész volt, mert ezen még ő is meglepődött, aztán látva rajtam a riadalmat közölte, hogy a fán keressem a dobozba valót. Az ékszer egy csodálatosan szép gyűrű volt, amit a jegygyűrűnket készítő ötvös csinált.
Aztán másnap igazi karácsonyi napunk volt, Barni csak evett és már aludt is, így még főzni is tudtam. Persze nem több fogásos ünnepi menüt. Így mi is tudtunk kicsit tévézni, pihengetni. Ja, és megnéztük a "filmünket", az Igazából Szerelem című romantikus vígjátékot. (A filmünk azt jelenti, hogy megismerkedésünk évében az adventi időszakban megnéztük együtt ezt a filmet, ami akkor nagyon passzolt az állandó romantikus hangulatunkhoz. Az első évfordulónk körül aztán igyekeztünk egy csomó dolgot megismételni, így lett mondjuk úgy hagyomány a filmnézés. Mivel a mostani adventi időszakunk , khm... mondjuk úgy más elfoglaltság miatt elmaradt, 25-én este volt a mozi. Kíváncsi vagyok hány évig lesz meg ez hagyomány???) 26-án azonban már nem kényeztetett el bennünket a pici fiunk, az ebédnek is legalább háromszor kezdtünk neki. Sokat sírdogált, és nagyon keveset tudott csak aludni.
Az év utolsó napjai számomra még egy, szomorú évfordulót is jelentenek, édesapám halálának évfordulóját. Amikor december 29-én a kisfiam 4 hetes lett, édesapám már 8 éve nem volt velünk. Most borzasztóan hiányzott, és hiányzik mindig, hogy nem láthatom örülni a kisfiamnak.
Még több karácsonyi fotó:
