Mindenkinek ilyen könnyű szülést kívánok!
Mivel Barni nem fordult meg, előre tudtam, hogy császármetszéssel jön majd a világra. Azt nem tudtam milyen lesz, nem is voltak várakozásaim, csak történtek a dolgok. Azt persze sokszor elképzeltem, hogy hogyan kezdődik majd...
Aznap reggel elkezdődött a december. Egy biztos gondoltam, az idén is lesz karácsony és ebben a hónapban Barni is megszületik. A 21-e azonban még messze volt. Ennek tudatában díszítettem a lakást, ajtódísz, ablakvilágítás, gyertyák...stb, imádom az adventi időszakot. A karácsonyi ajándékokkal is jól álltam, szinte már csak a csomagolás volt hátra. Előre kellett dolgoznom. Még készültem a belvárosba délelőtt, hogy elhozzam az étteremből Katáék vacsorautalványát, de reggel elkezdett esni a hó. Inkább úgy döntöttem nem megyek, egy kis hó és megbolondul a város közlekedése. Nem akartam dugóban araszolni, nagy pocakkal már nem sokat bírtam a volán mögött.
Dél körül nagyon elálmosodtam. Arra gondoltam, hogy gyorsan ebédelek és ledőlök kicsit pihenni. Ebéd előtt gyors pisilés, de alig tettem pár lépést a WC-től újból pisiltem! Vagy nem? Te Úristen ez a magzatvíz!!! Semmi mást nem éreztem. Azonnal hívtam Bocit, aki kivételesen egy szemináriumon volt Budapesten. Reggel még meg is beszéltük, hogy emiatt nem tudja majd azonnal felvenni, de ha nagyon fontos, akkor hívjam kétszer egymás után, akkor tudni fogja, hogy azonnal reagálnia kell. Kétszer kellett hívnom. Annyira izgatott voltam, hogy csak annyit tudtam mondani neki: "Folyik a vizem, gyere azonnal!"
Közben eszembe jutott, hogy barátnőm mindkét szülése azzal kezdődött, hogy elfolyt a magzatvize. Gyorsan tárcsáztam, hogy biztosítson arról, amit már egyébként én is tudtam. Végül átjött, míg Boci hazaért, aki a havazás ellenére írtó gyors volt.
Délután fél kettőkor már a kórházban voltunk. A doki megjegyezte, hogy mindenkire számított a kismamái közül, de rám nem:o))) Gyors CTG és UH vizsgálat és egy óra múlva már a műtőbe toltak be. Alig telt el 20 perc, hogy bevittek Barni már kinn is volt. 14 óra 54 percet mutatott az óra. A szülésznő gyorsan elvitte, nem is láttam belőle semmit. Hirtelen bevillant, hogy sírnia kellene, de mire feltettem a kérdést, hogy miért nem sír, már hallottam is hangját és egy perc múlva láthattam is. Gyönyörű volt, szinte szólni se tudtam csak csodáltam! Ja, és azonnal ellenőriztem, hogy megvan-e mindene:o))) Potyogtak a könnyeim, és végre megkönyörültek rajtam és legalább az egyik kezem felszabadították, hogy megsimogathassam mielőtt újra elvitte a szülésznő. De tudtam odakinn várja az apja, nem lehet baja. Benn a műtőben vánszorgott az idő, csak az órát néztem, alig vártam, hogy kivigyenek és végre magamhoz ölelhessem a pici fiam.
Aztán ahogyan a kórterembe kerültem eufória lett úrrá rajtam. Nem féltem a műtéttől, de amikor betoltak a műtőbe eszembe jutott, hogy ugyan kijutok-e onnan még élve - gondolom ez köszönhető annak, hogy akkortájt tele volt a híradó a műtőben elvérző kismamák eseteivel. Egyébként utólag Boci is bevallotta, hogy ugyanez neki is eszébe jutott míg várt ránk. Szóval emiatt is óriási megkönnyebbülést éreztem, de mindez eltörpült amellett, hogy megszületett Barni! Annyira boldog és feldobott voltam, és persze azonnal látni akartam. Szerencsére a szülésznő be is hozta hozzánk! Végre együtt voltunk mindhárman! Nehéz leírni azt az érzést, beszéljenek inkább a képek:
A méretvétel videója:
 |
| Származási hely: |
