Végre Kismarosra is eljutottunk! Egyszer már Papó halála miatt el kellett halasztanunk ezt a hétvégét, melynek apropója Boci és az én szülinapom volt. De ettől sokkal fontosabb volt, hogy végre amolyan "ottalvósra" mentünk Nagyihoz és Napához! A pünkösdi ünnep miatt egy nappal hosszabb is lett a hétvége, ráadásul Barni névnapja is akkor, szombaton volt. Első névnap hmm.... (Egyelőre nem csináltunk belőle túl nagy ügyet, de a későbbiekben sem akarjuk a névnapján elhalmozni ajándékokkal.)
Boci már pénteken munkába menet elvitt bennünket Barnival, így a délelőttöt együtt tölthettük. Ebéd után azonban kettesben maradtunk Barnival, hiszen még az idei tanévből hátra volt néhány nap, így a nagyszülők dolgozni mentek. Arra gondoltam, ha Barni is megebédel sétálunk egy nagyot Kismaroson, én eddig úgy is csak keveset láttam belőle. Gondoltam mindenképpen elmegyünk a templomhoz, hátha tudok beszélni az atyával a fiúk keresztelőjéről. Szóval barangoltunk egy nagyot, miközben én fagyizni kívántam, ezért a kisvasút felé vettük az irányt. Épp csak átértünk a zebrán, mikor valaki a nevemet kiáltotta. Furcsa volt, hiszen nem nagyon ismer engem ott senki. Mikor a hang irányába néztem azt hittem Katát látom... na de ő nem lehet, gondoltam, hiszen ő Németországban van! Milyen érdekes az emberi agy, nekem az kellett, hogy elhiggyem tényleg Katát látom, hogy bőröndöt lássak mellette. A bőrönd egyenlő az utazással, tehát Kata ideutazott! Mi van?!
Szét se nézve rohantam vissza az út túl oldalára, és még mindig nem akartam hinni a szememnek! Senkinek sem szólt, csak jött, igazi meglepi volt! Annyira örültem neki, mert már tavaly október óta nem találkoztunk, sőt Kata élőben még nem látta Barnit! Hiába voltak itt karácsony után, valakit a családból mindig kerülgetett valami kór, Barni pedig még túl pici volt, így hát nem jött össze. Egyik szemem sírt, a másik nevetett...
A nap és a hétvége ezután annak jegyében telt, hogy Kata hazajött. Bárki érkezett haza, vagy jött látogatóba eltátotta a száját. Mindenki csak azt kérdezte tőle: "Hát te! Hogy kerültél ide?"
Szerencsére végig nagyon jó idő volt, Barnit pedig pesztonkák hada vette körül. Így mi is tudtunk kicsit kettesben lenni Bocival. Elmentünk bicajozni, kisvonattal fel Királyrétre, majd szépen lecsorogtunk. Te jó ég, tavaly húsvétkor bicikliztem utoljára! Akkor Barni már a pocakomban volt, csak még nem tudtunk róla.
Barnus pedig élvezte a kertet, a jó környezetet, azt, hogy mindig volt valaki, aki elvitte sétálni, vagy hintáztatta. Még csak forgolódott a pokrócon, de már nagyon próbált akkor is elindulni. Az esti alvással sem volt semmi baj, néha be kellett még menni hozzá, miután lefektettük, de ott is átaludta az éjszakát. Reggel ugyan korán kelt, és éneklésével felébresztett mindenkit. De miután kiénekelte magát, majd megreggelizett, és mindenkit előcsalt a szobájából, Őkelme aludni tért:o))) A napközbeni alvások is ugyanolyanok voltak mint itthon, vagyis semilyenek.
A szülinapi menü nagyon jól sikerült, jaj egyszerűen mennyei volt! Velőscsontos húsleves Bocinak, és vadas nyusziból nekem, még most is csorog a nyálam. Nagyi igazán kitett magárt. Egyszerűen annyit ettünk, hogy majdnem kidurrantunk. Ebéd után mindenki csak pihegett, és ahol éppen volt ott feküdt le.
Ez az első ilyen közös együttlét arra is jó volt, hogy vélt és valós sérelmeinket feltárjuk egymás előtt. Abban bízom sikerült mindenkinek megérteni a másik álláspontját, és... Én ezen vagyok.
Legjobb pillanatok:
