Miután a 2 hós vizsgálatról leforrázva hazaértünk az első dolgom az volt, hogy azonnal tárcsázzam a Gézengúz Alapítvány számát és időpontot kérjek a neurológiai vizsgálatra. Azt hittem heteket kell majd várni, de szerencsére a következő héten, február 8-án már mehettünk is! Ettől függetlenül az egy hét várakozás is borzasztó volt! Rengeteget agyaltunk, próbáltuk megérteni, hogy mit jelent a feszesség. Boci végig biztatott, ő biztos volt benne, hogy Barninak nincs idegrendszeri baja. Ő akkor inkább már a hallása miatt aggódott.
A vizsgálat napján alig vártuk a délutánt, természetesen Boci is hazajött előbb munkából és együtt mentünk. Barni elaludt az autóban és mindaddig ki sem vettük a hordozóból, amíg sorra nem kerültünk. A vizsgálaton az orvoson kívül két gyógytornász is ott volt. Először az orvos, utána a gyógytornászok vizsgálták meg. Barni az ébredés után igen jó kedvű volt, mosolygott, gügyögött, ők meg majd elolvadtak tőle. Mivel megkérdezték, mi megemlítettük, hogy a fejlődésével kapcsolatban a hallása miatt aggódunk. Próbáltak ők is egyértelmű jelet kicsalni, de nem sikerült.
A gyomrom görcsben volt, alig vártam, hogy az orvos mondjon valamit. Persze közben járt az agyam, figyeltem ahogyan vizsgálják és amennyire laikusként meg tudtam ítélni Barni mindent megcsinált, ezért kezdtem optimista lenni. Végre az orvos kimondta az "ítéletet". Kisebb izomtónus fokozódást állapított meg, amit gyógytornával szépen le lehet építeni. Amennyire sikerült felfognom, ez azt jelenti, hogy az idegrendszert alkotó neuronok eloszlása egyelőre nem egyenletes. Ezért fordult az elő, ha ülésbe húztuk ő rögtön állásba rúgta magát. Így az orvos javaslatára hetente jártunk és még járunk ma is a gyógytornászhoz, és az általa mutatott gyakorlatokat igyekszünk itthon is minél gyakrabban csinálni.
